Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
57 19Í0 október 24-én. — 42. 43. 44. •egyes Egyházaktól beérkeznek, vagyis hogy az adócsökkentési segélyek nem az összes nyugták beérkezése után, hanem már az egyes nyugták beérkezése alapján utalványoztassanak. Kmf. Jegyzette: dr. Szabó József, vagyonkezelő. Az egyházkerületi közgyűlés a bizottságok ezen együttes véleményét helyeslőleg tudomásul veszi. b) Vagyonkezelő olvassa a következő jegyzőkönyvet: «Jegyzőkönyv, felvétetett 1910. évi április hó 20-án, íi Dunamelléki Ref. Egyházkerület jogügyi bizottságának a 3., 4. sz. alatti tárgy tárgyalásai és az arra vonatkozó határozathozatalnál a tlieológia elhelyezésére kiküldött bizottság bevonásával tartott üléséről. Jelenvoltak: Darányi Ignácz főgondnok úr, Szilassy Aladár, dr. Yécsey Tamás, Sárközy Aurél, Benedek Sándor, Puky Gyula, Bagossy Károly, Kálosi József, Szöts Farkas, B. Pap István, dr. Szabó József bizottsági tagok. 1. Darányi Ignácz főgondnok az ülést megnyitja és a jegyzőkönyv vezetésére, valamint a tárgyak előadására dr. Szabó József egyházkerületi vagyonkezelőt felkéri. 2. Előadó előterjeszti, hogy dr. Nagy Dezső egyházkerületi ügyész és Petri Elek bizottsági tag urak az ülésről való elmaradásukat bejelentették. 3. Vagyonkezelő előterjeszti, hogy a m. kir. dohányjövedéki központi igazgatóság 2900 V. 1910. sz. alatt kelt, az egyházkerület elnökségéhez intézett megkeresésében a megkötött bérleti szerződés 14. pontjában foglalt elővételi jogra való tekintettel az iránt kér mielőbbi nyilatkozatot, hogy az Egyházkerület hajlandó lenne-e annak idején úgy a Köztelek utcza kiszélesítésére, valamint a Knézits-utcza megnyitására szükséges telekterjedékeket és pedig a köztelek-utczai részt majd akkor, ha a fennálló épületek idővel lebontatni fognak, a Knezits-utczai részt pedig az utcza megnyitásakor a székesfővárosnak közterületül ugyanazon feltételek mellett, mint azt a Kincstár tette, átengedni. Közli egyúttal, hogy a Köztelek-utcza kiszélesítésére az egyházkerülettel fennálló bérleti szerződésben lekötött házés telekrésznek rendelkezésére maradó részéből a csatolt vázrajzon sárga színnel jelzett 246.60 négyzetöl telekterje-