Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

1910 október 24-én. — e. b. ü. 10. 343 10. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten, 1910. évi október 25-én a dunamelléki református egyházkerület bírósága 1. bírói tanácsának mint közigazgatási bíróságnak a czeglédi nőtanítók földjavadalmazása ügyében a kecskeméti egyházmegyei bíróság állal hozott Ítélet ellen a czeglédi ref. egyháztanács által beadott felebbezés tárgyalása alkalmával tartott ülésében. Jelen voltak: A bíróság részéről: dr. Darányi Ignácz egyházkerületi főgondnok és Szabó Péter esperes mint elnökség. Mády Lajos, Dömők Péter, Szilády Áron, Benkő Gyula, Fejes Dániel, Puky Gyula, Szőcs Farkas és dr. Darányi Gyula szavazó bírák, ez utóbbi úgy is mint előadó. Takács József egyházkerületi al­jegyző mint jegyzőkönyvvezető. Tárgyalás alatt van a czeglédi nőtanítók föld­javadalmazási ügyében az első bíróság által hozott Ítélet ellen a czeglédi egyháztanács felebbezése. A tárgyalást dr. Darányi Ignácz világi elnök vezeti. Elnök az ülést megnyitván, a törvény értelmében kérdi a bíróság tagjait, hogy az V. t.-cz. 49. §-ában foglalt érdekeltségi eset a bíróság tagjai közül valakire nézve nem forog-e fenn. Fejes Dániel bejelenti, hogy ő a tárgyalás alá kerülő ügyben az első bíróságnál előadó bíró volt és mint ilyen érdekelve van. A bíróság ezen érdekeltségi bejelentést tudomásul veszi és a nevezett bíróra nézve kimondja, hogy az ítélkezésben részt nem vehet. Az érdekelt bíró eltávozása után az elnök meg­állapítja, hogy a bíróság érdektelen tagjai kellő szám­mal vannak jelen. A bíróság szabályszerűleg megalakul. Az elnök felhívja dr. Darányi Gyula tanácsbírót az ügy előadására. Az előadó részletesen ismertetvén a felebbezett ügyet, a kecskeméti egyházmegye Ítéleté-

Next

/
Thumbnails
Contents