Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
338 1910. október '24-én. — e. b. ü. 11. fegyelmi bíróságnak a Koncz Imre seregélyesi lelkésznek a dunamelléki egyházkerület elnöksége által lelkészi állásától felfüggesztése ellen beadott felebbezése tárgyában tartott bírósági ülésén. Jelen voltak: Elnökség: dr. Darányi Ignácz egyházkerületi főgondnok és Szabó Péter esperes. Szavazó bírák: Szilády Áron, Dömők Péter, Mády Lajos, Kelecsényi Zádor, Somogyi Kálmán. Dánvi Gábor, dr. Darányi Gyula, Benkő Gyula és Puky Gyula tanácsbírák ez utóbbi úgy is mint előadó. Takács József egyházkerületi aljegyző mint jegyzőkönyvvezető. Az ügyészség részéről dr. Nagy Dezső egyházkerületi ügyész. A felek részéről nem jelent meg senki. Tárgyalás alatt van Koncz Imre seregélyesi lelkésznek a lelkészi állásától való felfüggesztése ellen beadott felebbezése. A tárgyalást dr. Darányi Ignácz világi elnök vezeti. Elnök az ülést megnyitván miután a törvény értelmében az érdekeltségre vonatkozó kérdésre a bíróság tagjai «nem»-mel felelnek, megállapítja, hogy a bíróság érdektelen tagjai kellő számmal vannak jelen és így a bíróság szabályszerűen megalakult. A bíróság elnöke ezután elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását és felkéri az előadó bírót az ügy részletes ismertetésére. Miután az előadó ismertető előadását befejezte, az elnök felhívja dr. Nagy Dezső ügyészt indítványa megtételére. Az ügyész hosszabb beszédben indokolja azon indítványát, hogy a felfüggesztett lelkész bűnössége bíróilag állapíttassák meg és az egyházkerületi elnökség felfüggesztő végzése hagyassék jóvá. Ezután elnök a tárgyalást berekeszti és a bíróság zárt ülésben a következő