Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

1910 október 25-én. — 104. 105. 117 létrejött, a jogviszonyt szabályozó és az egy­háztanács elfogadási záradékával is ellátott megállapodást rendben találván, azt jóvá­hagyja. 104. Dr. Darányi Ignácz főgondnok úr a missziói jelentés folyamán az egyházkerület nevében köszönetét fejezi ki Kelecsényi Zádor missziói előadó úrnak nagy buzgósággal folytatott munkálkodásáért, a legapróbb részletekre kiterjedő jelentéséért s a gyűlésből eltávoz­ván, az elnöki széket gróf Teleki József egyházmegyei gondnok foglalja el. 105. Olvastatott a tanügyi bizottság középiskolai szakosztályának következő jelentése: Főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés! A Dunamelléki egyházkerületben levő gimnáziumok­nak az 1909/10. isk. évben mutatkozó állapotáról szóló jelentésünket a következőkben terjesztjük elő: I. A tanulmányi ügyekről. i. A tanulmányi rendről. Az állammal szerződött középiskoláink (a budapesti, halasi, kecskeméti, nagykörösi, gyönki) a miniszteri tan­tervet, a kunszentmiklósi gimnázium a konventi tantervet követte. Mivel azonban az 1901-ben kiadott konventi tan­terv csaknem teljesen nyomon követi a miniszteri tan­tervet: így iskoláink tanítási rendjében lényeges eltérés nem volt. A vallástan tanításában gimnáziumaink a konventi tantervet követték s elég szorosan alkalmazkodtak is hozzá. A kijelölt tananyagot mindenütt elvégezték, mindenütt az egyházkerület által kiadott tankönyveket használták s az egyházi énekek szövegének és dallamának tanítására nagy súlyt fektettek. De a bibliai és egyéb Olvasmányok anyaga

Next

/
Thumbnails
Contents