Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

109. október 16.

296 1900 október 18-án. — e. b. ú. 17. 1909 október 19-én tartott ülésében a kecskeméti egy­házmegye egyházi birósága. mint közigazgatási bíró­ságnak Czegléden 1909. évi augusztus 24-én tartott ülésében Szombathy Lajos tanítónak kert illetménye ügyében hozott ítéletét, a nagykörösi református egyház által beadott fellebbezés folytán felülvizsgálván, követ­kező ítéletet hozta: Az egyházmegyei közigazgatási biróság ítélete helyben hagyatik s a nagykőrösi egyház 10 korona vizsgálati költség megfizetésére kö­teleztetik. Indokok : A kérdéses terület, habár a város tulajdona volt is, azt Szombathy Lajos nem mint városi, hanem mint egyházi tanító használta 24 éven keresztül s annak most egvrésze elfoglaltatván, követelése csak az egy­házon, mint iskolafenntartón lehet. A fellebbezésnek azon pontja, mely szerint az egyház a pályázat hir­detésekor a tanító részére a törvényszerű készpénz­fizetésen felül, nagyobb összeget biztosított azért, mert kerttel nem rendelkezett, szintén nem állhat meg, mert a díj levélben azon körülmény, hogy miért van a ma­gasabb fizetés, nincs kifejezve. Azon ellenvetés pedig, hogy a 61 korona járandóság azért nem vezethető a díjlevélre, mivel azt a biróság kártérítés czímén ítélte meg, csak félreértésen alapul, mivel világosan ki van mondva, hogy az elvett 244 négyszögöl kertrész egyenértéke évi 61 koronában állapíttatik meg s ez vezetendő a díj levélre, a kártérítési átalány pedig a múltra fizetendő. Úgy ezen, mint az egyházmegyei biróság által fel­hozott indokok alapján az Ítéletet helyben hagyni és a fellebbezést elutasítani kellett.

Next

/
Thumbnails
Contents