Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
109. október 16.
1909 október 18-án. — e. b. ü. 9. 287 ügynek szabályszerű letárgyalása után hozzon az ügy érdemében határozatot. Indokok : Az a körülmény, hogy Bakó József nagykőrösi lelkész részére milyen tartalommal van megállapítva a díjlevél, hogy továbbá a díjlevélben panaszos részére biztosított javadalmazás neki kiszolgáltattatik-e vagy nem, hogy ennélfogva a panasz tárgytalan-e vagy alapos ; mindez az ügy érdemére tartozik és ez az illetékesség tárgyában hozott határozat keretében el nem dönthető. Ezen okok alapján az egyházmegyei bíróság végzését megváltoztatni és a bíróságot érdemleges határozathozatalra kellett utasítani. 9. A dunamelléki ref. egyházkerület bíróságának II. birói tanácsa, mint közigazgatási bíróság az alsóbaranya-bácsi egyházmegye közigazgatási bíróságának f. évi augusztus hó 25-én Baján tartott bírósági ülésében a kői ref. egyházközség és Kis Mózes volt kői, jelenleg bissei ref. lelkész közt a lelkészi fizetés-hátralék ügyéből keletkezett peres eljárás folyamán hozott6. sz. birói végzését Kis Mózes lelkész fellebbezése alapján felülvizsgálván, következő végzést hozta: A felülvizsgáló bíróság az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezi s a lelkészi fizetéshátralékból keletkezett panaszt vizsgálat és közigazgatási úton való elintézés végett az alsó-baranya-bácsi egyházmegye espereséhez leteszi.