Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

1907. júmius 19. 20. 21.

-1907 június 20. — 48. 61 A jelentés, mely szerint Kecskemét t. h. város biz. közgyűlése 1906 okt. 22-én 320/1906. közgyűlési sz. a. hozott határozatával nem járult hozzá a jogakadémiai rendtartás oly ér­telmű módosításához, hogy a tanárválasztási jog az igazgató-tanácsra ruháztassék, tudomá­sul szolgál. Ennek folytán, minthogy az egyházkerü­letnek a mult év őszén 114. sz. a. hozott ha­tározatában megkívánt ama föltétel, hogy a jogakadémia másik két fenntartó testülete is hajlandó legyen a tanárválasztási jogot az igazgató-tanácsra átruházni, be nem követke­zett, a tanárválasztási jog megmarad az egyes fenntartó testületek közgyűléseinél. Vagyis a rendtartási szabályzat 17. ^-a megmarad vál­tozatlanul. illetőleg a főtiszt, egyházkerület 1906 szeptemberi közgyűlésén 114. sz. a. ho­zott határozatával a 16. §-on tett módosítás, mely a közgyűlési hivatalos jegyzőkönyv 170. lapján felülről 12. sortól a 16. sorig bezáró­lag tart. s mely a következő: «föltételesen (ha t. i. a másik két fenntartó testület is átruházza a tanárválasztási jogot az igazgató-tanácsra): a második sorban «20» helyett «24», a har­madik sorban «6» helyett «7», a negyedik sorban «2» helyett «3», az ötödik sorban «8» helyett «10», el nem fogadottnak tekintendő, illetőleg az idézett közgyűlési határozat e ré­szében megváltoztattatik. Hasonlóképen a rtsi szab. 19. és 20. is lényegileg megmaradnak előbbi állapotuk­ban: nevezetesen a 19. §-nak következőleg hangzó utolsó mondata: «A fenntartó testü­letek csak a tanács által képeseknek nyilvání­tott és kijelölt pályázók közül eszközölhetik a tanszékek betöltését; különben a választás

Next

/
Thumbnails
Contents