Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
109. október 16.
1909 október 19-én — 142. 193 Az V. czikk 10. a) és 10. g) pontokkal kapcsolatban bemutatott jelentések elfogadtatnak s az egyetemes tanügyi bizottság elnökségéhez felterjesztetni rendeltetnek. Egyházkerületi főjegyző úr felkéretik ezen határozatnak foganatosítására. A 10. b) és c) ben ismertetett konventi határozatok a fenntartó testületeknek, a 10. d), e), f), g), h) alatt ismertetett konventi határozatok a gimnáziumi igazgatókkal, a 10. i) alatt ismertetett konventi határozat a fenntartó testületekkel és főképpen az igazgatókkal miheztartás végett közöltetni rendeltetik. A10. k) pont alatt ismertetett konventi határozattal kapcsolatban az egyet, konvent által az 1909. évi áprilisi konventi jegyzőkönyv 322—338. lapjain közölt énektanítási tanterv és utasítás tanulmányozás végett kiadatni határoztatik Varga József nagykőrösi tanítóképezdei és Ivrausz Gusztáv budapesti főgimnáziumi énektanároknak oly utasítással, hogy a tantervről és utasításról való véleményeiket f. év decz. l-ig a középisk. szakosztály előadójához küldjék be, az előadó pedig ezen vélemények alapján szerkeszsze meg és küldje be 1909 végéig az egyházkerületnek a munkálatra vonatkozó megjegyzéseit. Egyszersmind ugyanezen ponttal kapcsolatban a gimn. fenntartó testületek utasíttatnak az énektanítási tanszékeknek oly módon való rendszeresítésére, hogy a tanterv legfeljebb három átmeneti év alatt akadálytalanul életbeléptethető legyen. A 10. I) pont alatt ismertetett konventi határozatra a fenntartó testületek figyelme felhivatik. A Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 13