Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

109. október 16.

180 190(1 október 19-én. — 142. i) Egy. Konventünk 270. sz. határozatában a gimná­ziumoknál gyakorolt állami felügyelet kiküldötteivel szem­ben való eljárást illetőleg az 1897. évi konvent 30. jkvi sz. határozatával megállapított utasítást változatlanul fenntartja. A gimn. fenntartó testületekkel és főképpen a gimn. igazgatókkal miheztartás végett közöltetik. k) Az Egy. Konvent 279. sz. határozatával az egyház­kerületeket felhívja, hogy az 1909. évi áprilisi konv. jkv 322—338. lapjain kinyomatott énektanítási tantervet és utasítást vegyék bírálat alá és ezekre vonatkozó vélemé­nyeiket 1909. év végéig terjeszszék be az Egy. Tanügyi Biz. elnökségéhez s addig is készítsék elő az énektanítási tan­székeknek az 1904. évi VI. t.-cz. 84. és 85 §-ai értelmében való rendszeresítését, hogy a tanterv legfeljebb három át­meneti év alatt akadálytalanul életbeléptethető legyen. Szakosztályunk javasolja, hogy a most említett mun­kálat adassék ki véleményadásra Varga József nagykörösi tanítóképző intézeti és Krausz Gusztáv bpesti főgimn. énektanároknak oly utasítással, hogy azok e tantervről és utasításról való véleményeiket f. é. decz. l-ig a középiskolai szakosztály előadójához küldjék be, a ki ezen vélemények alapján szerkessze meg és küldje be az Egy. Konventhez a Dunamelléki egyházker.-nek a munkálatra vonatkozó meg­jegyzéseit. Egyszersmind a gimnáziumokat fenntartó testü­letek utasíttassanak az énektanítási tanszékeknek oly mó­don való rendszeresítésére, hogy a tanterv legfeljebb három átmeneti év alatt akadálytalanul életbe léptethető legyen. I) Egy. Konventünk 280. sz. a. határozatot hozott a gimn. ének- és zenetanítók alkalmazása és jogviszonyaik rendezése tárgyában. Egy. Konventünk ezen határozatára gimn. fenntartó testületeink figyelme felhivatik. m) Egy. Konventünk 1908 decz. 8—10. napjain tar­tott gyűlésének 467. sz. határozatával a gyönki gimn. fenn­tartó testülete és a vall. és közokt. miniszter közt a gyönki gimn. államsegélyezése tárgyában kötött szerződés egy eredeti példányát a Püsp. Hivatalnak megküldötte. A szerződésnek az egyházkerület levéltárába való elhe­lyezése javasoltatik. n) Egy. Konventünk elnöksége 5163 1909. sz. a. a kis-

Next

/
Thumbnails
Contents