Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
109. október 16.
1909 október 19-én. — 139. 141 oktatásügyi minisztérium 1908 október 19-én 71734/98. sz. a. kelt leiratával utóbb 1600 koronával mégis kiegészítette. Habár ekként a jogakadémiai tanárok fizetése jelentékenyen .javult, helyzetük mindamellett még most sem egyenlő az állami jogakadémiai tanárokéval, a mennyiben Kecskemét th. város által fenntartott tanszékek tanárai csak 200 korona korpótlékban részesülnek, valamennyi tanár lakpénze pedig 600 korona, mely összeg jóval csekélyebb a VIL fizetési fokozatba sorozott állami tisztviselők kecskeméti lakpénzénél. Áttérve a tanév történetére, felemlíthetjük, hogy akadémiánk évmegnyitó ünnepélyét 1908 szeptember 15-én tartotta. Megnyitó beszédet nagy tiszteletű Mészáros János ref. lelkész, az igazgató-tanács elnöke mondott, ezután az igazgató, dr. Tegze Gyula fejtette ki azokat a szempontokat, melyeket igazgatói működésében szem előtt tartani óhajt s végül dr. Meczner Sándor, jogakadémiai rendes tanár tartotta meg magas szárnyalású székfoglaló beszédét. A reformátió emléknapját, október 31-ét a jogakadémia a ref. főgimnáziummal egyetemben az idén is megünnepelte. Az ünnepély rendje a következő volt: 1. «Jövel Krisztus hivő népe . . .». Éneklé a főgimn. énekkar. — 2. Imádkozott Tornyos György VIII. o. t. — 3. Emlékbeszédet mondott Révész László I. é. joghallgató. 4. «Térj magadhoz, drága Sión . . . .» Éneklé a főgimn. énekkar. — 5. «Károli Gáspár és bibliája*). írta Kis Dezső II. é. jogh., felolvasta Sárközy Jenő II. é. jogh. — 6. Óda. irta Tornyos György VIII. o. t., szavalta Nagy Ákos VII. o. t. 7. Luther éneke. Előadta a főgimn. énekkar. Ünnepélyesen nyitotta meg a kecskeméti ref. jogakadémia az 1908—9. tanév II. félévét is. Ez ünnepély főként az intézet két jubiláló tanárának: dr. Bagi Bélának és dr. Kovács Pálnak volt szentelve, mint a kik ez évben töltötték be működésük 25-ik esztendejét. Megnyitó beszédében nagytiszteletű Mészáros János ref. lelkész, a jogakadémiai igazgató-tanács elnöke emlékezett meg a két jogtanárról, majd dr. Meczner Sándor h. igazgató tartott meleghangú emlékbeszédet, ezután az ifjúság nevében Sárközy Jenő üdvözölte a két tanárt. A megemlékezésért mindkét jubiláns nevében dr. Kovács Pál mondott köszönetet..