Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

109. október 16.

136 1909 október 19-én. — 138. Hálás köszönetének kifejezése mellett azonban egye­temes konventünk kénytelen mély tisztelettel rámutatni arra, hogy jogtan áraink fizetéskiegészítésének megállapítá­sánál, az egyházi szervezetünkkel és az eddigi gyakorlat­tal meg nem egyező azon eljárás folytán, hogy az egyes tanárok fizetéskiegészítése nem az egyházi legfőbb hatósá­gunkkal történt tárgyalások után s nem összes intéze­teinkre együttesen történt, oly visszásságok állottak elő. melyek folytán a miniszter úr által elfogadott helyes elv. t. i. jogtanáraink fizetésének az állami jogtanárok fizetésé­vel egyenlő színvonalra emelése, nem vitetett keresztül összes jogtanárainkra egységesen és minden tekintetben egyöntetűen. így míg rendes jogtanáraink, illetőleg az öt évnél hosszabb szolgálati idővel bíró rendkívüli tanáraink törzsfizetése a hasonló minőségű állami jogtanárokéval tel­jesen egyenlővé tétetett, addig öt évi szolgálattal még nem bíró rendkívüli vagy érdemileg ily minőségűeknek tekint­hető rendes tanáraink fizetéskiegészítésben nem részesül­tek. Ugyanc-ak mellőztetett egyik intézetünkben a jogaka­démián a bölcsészeti tárgyakat előadó rendes akadémiai tanár, jóllehet az illető Ö felsége által is szentesített egy­házi törvényeink VI. t.-cz. 109. §-a értelmében, irodalmi működése alapján választatott rendes akadémiai tanárrá, az egyetemi magántanári képesítés megszerzésének köte­lezettsége nélkül. Ezenkívül mellőztetett jogakadémiáink igazgatöaink, illetőleg dékánjainak az állami jogakadémiák igazgatóival egyenlő fizetésben részesítése. Végül figyelmen kívül hagyatott, hogy egyes jogakadémiáinknál a korpótlé­kok nem lévén az állami jogakadémiák tanáraira nézve megállapított korpótlékokkal egyenlően rendezve, sőt egyik­akadémiánkon (Máramaros-Sziget) korpótlék egyáltalán nem lévén rendszeresítve, jogtanáraink között az állami fizetés­kiegészítés után is anyagi javadalmazás tekintetében lénye ges különbségek maradtak fenn, sőt az eddiginél nagyobb különbségek álltak elő. Egyetemes konventünk meg lévén győződve arról, hogy a miniszter maga részéről is az állami fizetéskiegészítésnél kiindulási pontul elfogadott méltányossági és igazságossági szempontokkal ellenkezőknek tekinti eme különbségeket, mély tisztelettel kéri a minisztert, hogy kegyeskedjék az

Next

/
Thumbnails
Contents