Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

109. október 16.

1909 október 19-én. — 97. 111 gatója, hogy az első osztályba beiratkozott tanulókat addig fel ne vegye, míg azok hite­les anyakönyvi tanusítványnyal nem igazolják felekezeti hovátartozandóságukat, még ha hely­beliek is s ez alapon a növendékeket rögtön illetékes lelkészüknek adja át vallásoktatás czéljából. 19. A hévizgyörki lelkész részére missiói segély czímén évi 150 korona megszavazha­tása szempontjából felhivatik a számszék, hogy fedezet tekintetében véleményes jelenté­sét tegye meg. 20. Felhivatik a tolnai egyházmegye, hogy tegyen költségvetéssel ellátott konkrét javas­latot a kistengeliczi missiói lelkészi állás szer­vezésére vonatkozólag. 21. Újólag felterjesztetik az egyetemes konventhez a vértesaljai egyházmegyének azon javaslata, hogy a) a táblás kimutatás beosz­tása a mult évben közölt minta szerint meg­változtattassák, b) táblás kimutatás és úti napló­vezetés csak a rendes missiói lelkészektől kí­vántassék, c) a missiói jelentések ne a pol­gári év szerint történjenek, hanem az iskola év szerint június 30 tói. 97. Olvastatott a jogügyi bizottság következő je­lentése : A mult évi közgyűlés 28. szám alatt kelt határo­zatával az egyházmegyék által alkotott szabályrendele­teket azon utasítással méltóztatott a jogügyi bizottság­nak kiadni, hogy ezeket különösen törvényesség szem­pontjából átvizsgálván, azokra nézve terjesszék elő ja­vaslatukat. Ezen megbízatásnak megfelelve, a beérkezett sza­bályrendeletek tüzetes átvizsgálása után véleményünket s javaslatunkat a következőkben terjesztjük elő:

Next

/
Thumbnails
Contents