Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

1907. júmius 19. 20. 21.

46 UK)! június 20. — 31. 32. 33. 34. 31. Az elnökség a holnapi közgyűlés idejéül d. e. 9 órát tűzi ki. Ezzel a mai ülés tárgysorozata kime­ríttetvén. az ülés 12 óra 35 perczkor bezáratott. Június 20-iki ülés. 32. Elnökök: Baksay Sándor püspök és főgond­nok űr akadályoztatása folytán felkéri Szilassy Aladár egyházmegyei gondnok. Elnökség a gyűlést megnyitván, űgv a mai, mint a tegnapi gyűlés jegyzökönyveinek hite­lesítésére Mészáros János és Bagossy Károly urakat kéri fel. 33. Dr. Darányi Ignácz főgondnok megérkezvén, az elnöki széket elfoglalja. 34. Olvastatott a theol. akadémiai választmány­nak 1907 január hó 29-én tartott gyűléséből felvett jegyzőkönyv. Elnökök: Baksay Sándor püspök, Szilassy Aladár e. m. gondnok. Előadó és jegyző: B. Pap István theol. igazgató. 1. Igazgató előterjeszti az 1906—7-ik iskolai év első felére vonatkozó jelentését, a mely szerint úgy az előadá­sok látogatását, mint a félévi kollokviumok eredményét illetőleg örvendetes javulás volt észlelhető. Az exmittált theologusok száma is a félév folyamán mindössze 5 volt. Tudomásul vétetik. 2. Igazgató jelenti, hogy a 11-ik félév február hó 4-én veszi kezdetét. Előterjeszti a Il-ik félévre vonatkozó óra­tervet, a mely szerint a bölcsészet-pedagógiai tárgyakat és a szocziológiát a mult ker. közgyűlésen megválasztott rendes tanár: dr. Pruzsinszky Pál fogja heti 10 órán előadni. Tudomásul vétetik. 3. Igazgató jelenti, hogy az 1907-ik évben a theol. ifjak konviktusi segélyezésére átlag mintegy 1000 korona fordítható havonként. A részletes tervezetet a tőt. püspök úrnak lógja megerősítés végett felterjeszteni. Tudomásul vétetik.

Next

/
Thumbnails
Contents