Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
1907. júmius 19. 20. 21.
43 1907 június 19. — : 30. c) hogy a bemutatott költségelőirányzatokat helyeseknek elfogadja s hozzájárul ahhoz, hogy a Madas-alapítványból a Baár-Madas ref. felsőbb leányiskola és nevelőintézetnél a Madas-alapítvány terhére ez idő szerint négy féldíjas hely létesíttessék és hogy a Madas-alapítvány eddig felgyűlt jövedelmei terhére a fölszerelésekre szükséges 18.500 korona 73-részben utalványoztassék s végül a meghívott igazgatónő Fráter Eszter kisasszony részére az 1000 korona utazási ösztöndíj egyharmad részét a Madasalapítvány terhére hasonlókép utalványozni rendeli s legvégül a létesítendő Baár-Madas ref. felsőbb leányiskola és leánynevelő-intézet igazgató-tanácsába a következőket, ú. m.: dr. Vécsey Tamás. dr. Kiss Áron, Puky Gyula, Szőts Farkas és Mády Lajos urakat rendes tagokul és a kővetkezőket, ú. m.: Lévay Lajos. Kálmán Gyula. Veszprémy János urakat mint póttagokat ezennel megválasztja és a Madasalapítványból létesítendő négy féldíjas helynek adományozását az igazgató-tanácsra bízza, annak figyelembe ajánlásával. hogy azok adományozásánál a dunamelléki rel^ egyházkerületbeli lelkészek és más alkalmazottak első sorban figyelembe veendők, cl) hogy Szilády Áron és Morvay Ferencz indítványai értelmében elrendeli, hogy Szilády Áron indítványa az igazgatótanácscsal miheztartás végett közöltessék, a Morvay Ferencz indítványát pedig egyfelől a budapesti egyháznak figyelmébe ajánlja, másfelől meg kijelenti, hogy az egyházkerület a maga részéről a felmerülő szükséghez képest meg fogja tenni mindazt, a mit saját anyagi ereje e czélra megteendőnek megengedni fog. Végül az Egyházkerület lelkes éljenzés és igen meleg üdvözlés közepette köszönetét fejezi ki Szilassy Aladár úrnak az intézet létesítése érclekében kifejtett nagyarányú és fáradhatatlan tevékenységeért. A Jog- és Gazdaságügyi bizottság jegyzőkönyvében foglalt további határozati javaslatok tárgyában az egyházkerületi közgyűlés határozatai a következők: 3. Az egyházkerületi közgyűlés feljogosítja vagyonkezelőt arra. hogy az Iváncsán a főiskola egyik ingatlanán épült. Tetzl György által tulajdonban tartott felépítménye-