Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
1908. október 24.
278 1908 október 27-én. — e. b. ü. 3. 1 5. ez a körülmény nem zárja ki, hogy az ezen levelekben (beadványokban) elkövetett fegyelmi vétségek birói úton is megtoroltassanak, annál kevésbbé, mert az 55/1908. számú egyházmegyei birósági elnökségi végzéssel a vizsgálat ezekre, sőt a vizsgálat folyamán felmerülendő tényekre is kiterjeszteni rendeltetett; végre, mert az a) c) és d) alatti esetekre nézve az egyházmegyei ügyész a vádat nem ejtette el s panaszlott bocsánatkérési szándékának bejelentése is tárgytalanná vált az által, hogy ezen bejelentés után folytatta lelkésze elleni támadásait, miből kifolyólag panaszos lelkész is bejelentette, hogy az ügy békés elintézésébe bele nem nyughatik. Az eljárási költségek az 1908. évi szeptember hó 18-án kelt esperesi előterjesztés szerint nem 105 korona 88 fillért, hanem I 17 korona 88 fillért tesznek és minthogy az egyházmegyei bíróság elsőfokú Ítélete szerint Farkas Zsigmond nemcsak a 105 korona 88 fillér, hanem a még netalán felmerülendő költségekben is marasztaltatott, a marasztalási összeget 117 korona 88 fillérre fel kellett emelni. Ez az Ítélet panaszos Morvay Ferenczczel, vádlott Farkas Zsigmonddal, Benkő Gyula felsőbaranyai református egyházmegyei ügyészszel s ifj. Lőrincz József nagyvátyi lakossal közöltetni rendeltetik, azzal a figyelmeztetéssel, hogy marasztalt Farkas Zsigmond és Benkő Gyula egyházmegyei ügyész részéről, az Ítélet ellen, az Y. t.-cz. 26. §-ának b) pontja s 117. §-a értelmében, a kézbesítést köveiő 15 nap alatt, az egyetemes konventi rendes bírósághoz felebbezésnek van helye. Kelt Budapesten, a dunamelléki református egyházkerületi rendes bíróság I. számú fegyelmi birói tanácsának 1908. évi október hó 27. napján tartott ülésében. 7. A dunamelléki református egyházkerület rendes bíróságának I. fegyelmi tanácsa 1908. évi október 27-én