Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

1908. október 24.

1908 október 28-án. — 126. 127. 235 tására használhatja-e. Azért ezekre vonatkozólag tájé­koztatást kér a kerülettől. Egyházker. közgyűlés ez ügyet átteszi a dunamelléki egyházker. közgyűlés által és a budapesti egyház által már korábban a theol. akadémia elhelyezésére kiküldött vegyes bizott­sághoz, melynek feladatává teszi, hogy a theo­lógia sürgős elhelyezésének ügyével együtte­sen, a budapesti egyház fenti kérdéseit is tár­gyalja s általában az elhelyezés ügyéről a jövő évi egyházker. gyűlés elé javaslatot terjeszszen. 126. A felsőbaranyai egyházmegye kgy. jkvének 23. sz. alatt, valamint a vértesaljai egyhm. 36. jkvi szám alatt kérik az egyházkerületet, hogy tegyen föl­terjesztést a konventhez az 1908. évi juniusi konventi ülés 140. számú rendelkezésének olyan irányú meg­változtatása iránt, hogy a lelkészi nyugdíj és gyámtári járulék a januári kongruából vonassék le a késedelmi kamatokkal együtt az esetben, ha az illető hátralékban marad. Egyházkerületi közgyűlés a megnevezett egyházmegyék előterjesztései értelmében, mél­tányolva a kimutatott sérelem orvoslására való törekvést, a konvent elé oly kéréssel járul, mi­szerint a nyugdíjintézeti ügyrend értelmében évenként november 1-én esedékessé vált s esetleg hátralékban maradt járulékok, tehát csakis a hátralékok legyenek az esperesek ál­tal a kongruából levonhatók. 127. Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye f. é. kgy. 26. jkvi sz. alatt, valamint a felsőbaranyai egyházmegye 45. jkvi sz. alatt, hasonlókép a pesti egyhm. 8. jkvi sz. a. azon indítványt, illetőleg kérelmet terjesztik a ker. közgyűlés elé, hogy a lelkészek helyett a nyugdíjinté­zetbe fizetendő 23%-os belépési járulékot és a vissza-

Next

/
Thumbnails
Contents