Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

1900 szeptember 24-én. — 89. 99 Gondolatunk szerint ezt az álláspontot kell elfogad­nunk a missioi egyházakkal, körökkel s szórványokkal szemben s ez álláspontra kell helyezkednünk, különösen a segélyek kiosztásánál. Ezeknek előrebocsátásával kezdjük most már részletes beszámolásunkat kerületünkben az elmúlt év folyamán ki­fejlett miss. munkáról. Alsó-baranya-bácsi missio. Az alsó-baranya-bácsi missionak a súlypontja a sla­voniai részre esik. Itt vannak azon keletkező, alakulásban levő s részben már az anyasításhoz közel álló miss. egy­házaink, melyekben ú. n. missioi lelkészek működnek, kik nem csak fontos vallási és egyházi, hanem nagy horderejű nemzeti missiót is teljesítenek. Ez utóbbi czimén Antal Gábor püspök úr őméltósága utján ez évben ismét tekin­télyes összegeket kaptunk a slavoniai missio czéljaira. A) Selistei missioi kör. Selistei miss. körünk, mely egyike a legszélesebb ki­terjedésüeknek s mely nemcsak legfélreesőbb s legnehe­zebben hozzáférhető szórványokból áll. hanem a melyben legtöbb a szétszórtan élő magzar hitsorsosunk: a miss. lelkész ez évi jelentése szerint válságos helyzetben van, miután sem lelkészét, sem tanítóját nem képes föntartani, illetőleg nem képesek azok megélni azon jövedelmükből, melyet részint az egyháztól, részint pedig kerületi s kon­venti segélyekből húznak. Az egyházmegye kiküldött egy bizottságot Kelecsényi Zádor miss. felügyelő s Ágoston Sándor miss. titkár sze­mélyében, kik a helyszínén tartott vizsgálat alapján meg­győződtek. hogy a selistei miss. lelkész évi jövedelme rá­megy 1847 K-ra, mely e szerint a kongruás lelkészek jö­vedelmét felülhaladja. A tanító fizetésének vizsgálatánál kitűnt, hogy Rei­chel Ferenczet a mult isk. év elején 1200 K fizetésre hivta meg a lelkész. Kitűnt ezzel szemben, hogy a tanító évi fizetése mindössze 400 K. hozzáadva ehhez 16 m 3 tűzifát, 7*

Next

/
Thumbnails
Contents