Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.
1906. szeptember 21.
Í906 szeptember 22-én. — 74. 75. 79 kész eddigi javadalmát feltüntető díjleveleket és a Patonay-féle, esperesileg megerősített díjlevelet, továbbá az első lelkészi lak telkének vázrajzát s egyéb szükséges adatokat beszerezvén, — hozzon érdemleges határozatot mind a két lelkészi állás egyenlősítése s az ennek folyományaképp tervbe vett javadalom — megosztás tárgyában, mind az egyháztanács által megállapított stóla-szabályzat, mind végül a lelkészi lak telkéből elszakítani szándékolt terület dolgában. S ekként hozott határozatát az összes ügyiratok kapcsán terjessze fel a közgyűlésre. 74. A küisősomogyi egyházmegye közgyűlése felterjeszti a büssüi egyházban újonnan szervezett tanitói állásnak 1010 K javadalommal megállapított s elsőfokúlag jóváhagyott díjlevelét. A kerületi közgyűlés az egyházmegye indokolása alapján a büssüi tanítói díjlevelet végleg megerősíti; a büssüi egyházat pedig utasítja, hogy a hiányzó másod- és harmadpéldányokat pótlólag terjeszsze fel az egyházmegyére. illetőleg az egyházkerületre. 75. A kecskeméti egyházmegye közgyűlése 23. sz. végzésevei felterjeszti a tázlári leányegyházban államsegélylyel szervezett előkönyörgői állásnak díjlevelét. Mivel a díj levél csak két példányban van kiállítva és sem a presbiteri, sem az egyházközségi határozat fel nem terjesztetett: e hiányok pótlásának feltétele mellett a kerületi közgyűlés, a kecskeméti egyházmegye esperesének szóbeli nyilatkozata folytán, felhatalmazza a kerületi elnökséget a jóváhagyás utólagos kiadására.