Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

34 19CHi szeptember 21-én. — .V). .">f. megye tanítóegyesületének az iránti kérelmét, mely szerint tekintettel a megnehezült megélhetési viszonyokra, a tanítóknak működési és drágasági pótlék adassék. A kerületi közgyűlés, ép úgy mint a solti egyházmegye, e kérelmet méltányosnak tartja ; tekintve azonban, hogy ez igény kielégítésére az egyházkerület sem rendelkezik megfelelő jövedelmi forrással, a tanítóegyesület kérelmét nem teljesítheti. 50. Előterjesztetett az őrszentmiklósi egyház isko­lájának államosítása tárgyában a pesti egyházmegye közgyűlésének 33. jkvi szám alatt hozott határozata, mely szerint tekintve a nevezett egyház iskolájának siralmas állapotát, a kényszerítő körülmények folytán előleges beleegyezését adja ahhoz, hogy az egyházi törvény 412. §-ában körülirt feltételek mellett eddigi felekezeti iskoláját az államnak adja át. Az egyházkerületi közgyűlés az egyház­megye indokolása alapján szintén hozzájárul az őrszentmiklósi iskola államosításához, de csakis azon feltétel mellett, hogy az állammal kötendő szerződésben az egyház érdekei min­den tekintetben meg lesznek óva. jelesül gon­doskodva lesz arról, hogy az állami iskola egyik tanítója felekezetünkhöz tartozó egyén legyen, ki azonkívül, hogy az egyháztól nye­rendő mérsékelt javadalmazás mellett az ének­vezéri teendőket ellátja, egyszersmind az isko­lás növendékek ref. felekezeti vallásos oktatását is teljesítse és pedig az állam részéről kiesz­közlendő és előre biztosítandó dijazás mellett. 51. Az elnökség indítványára a közgyűlés a hol­napi ülés napirendjét akképen állapítja meg, hogy a konventi tagokra való szavazás befeje­zése után a mai ülésről lemaradt tárgyak.

Next

/
Thumbnails
Contents