Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

213 HMi szeptember 25-én. — e. b. ü. 3. í. 5. II. Az intézet működése. 1. Fegyelem, vallás-erkölcsi és nemzeties nevelés. Nem levén internatusunk, növendékeink ellenőrzése nem lehet teljes. A tanári kar azonban e téren igyekezett kötelessé­gét teljesíteni s a fegyelem ellen vétőkkel az intézet sza­bályai szerint eljárni. A kegyeletes, vallásos és hazafias érzés növelésére a szokott egyházi, iskolai és nemzeti ünnepeket megültük s ezek között Bocskay István és a bécsi béke három száza­dos emlékét is 1906 máj. 20-án. A növendékek a jóté­konyságban is gyakoroltattak. A Nagypénteki Református Társaság emberszerető czéljaira az ösztöndíjasoktól gyűlt s ezenfelül egy hangverseny jövedelméből e társaság, a József főherczeg szanatórium és a kecskeméti orsz. siket­néma intézet s a tkp. orgona-alap kapott. 2. Oktatás. a) Tananyag. Az állami tanképezdék tananyagával azonos. Szabályozó különben e téren a ref. Egyetemes Konvent 1904-ben kiadott (s az államival azonos) tanterve. b) Erkölcs, szorgalom s a tanitás eredménye osztályok szerint. A IV. oszt-ból az erkölcsből: példás 10, dicsére­tes 8, jó 7 =25, a III. oszt.-ból: példás 3, dicséretes 12, jó 9, törvényszerű 2 =26; a II. osz.-ból: példás 3, dics. 13, jó 12, törvényszerű 2 =33; az I. oszt.-ból: dics. 19, jó 14, törvényszerű 2 =35. Szorgalomból. IV. oszt. kitartó 8, kellő 17 =25; III. oszt. kitartó 2, kellő 12, változó 12 =26; II. oszt. kitartó 4, kellő 19, változó 9, csekély 1 =33; I. oszt. kitartó 1. kellő 21, változó 13 =35. Az eredmény általános osztályok szerint: IV. oszt.-ban jeles 5, jó 9. elégséges 11 =25; a III, oszt. jeles 2, jó 8, elégséges 5, csekély 11 =26; a II. oszt. jeles 3, jó 9, elég­séges 10. elégtelen 11 =33; az I. oszt. jó 14. elégséges 7, elégtelen 14 =35. c) A gyakorlati kiképzés a gyakorló iskolában, szem­lélet és tanítás által történik. Odajárnak a III. és IV. éves növendékek sorrendben szemlélődés végett, melyről naplót vezetnek; továbbá minden héten 2—2 órán próbataníláso­kat tartani, az általuk előre elkészített tervezet szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents