Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

210 HMi szeptember 25-én. — e. b. ü. 3. í. 5. betűkkel írta be emlékét a tanári testület szíveibe s tan­képezdénk történetébe», a maga részéről is megtisz­telni, örökíteni. A tanképezdei igazgatótanács a két utóbbi ado­mányt is a maga részéről elfogadta, az alapítványhoz csatolni rendelte, a fentartó testületnek bejelentette, 1906 aug. 23. (2. sz.) és szept. 9. (9. sz.) végzéseivel s egyszersmind a most már 200 K, azaz kettőszáz koronát tevő alapítványt, mely Nagykőrös községi takarékpénztár Y. 384. sz. betéti könyvén van el­helyezve, a tkp. tanári kar ellenőrzése mellett s a tkp. igazgatótanács felügyelete alatt, Varga József tanár — mint pénztárnok — által, az eredeti alapítólevél értel­mében kezeltetni rendeli. Kegyelettel fogadja az egyházkerületi köz­gyűlés b. e. Adám Gerzson egyházker. tanács­biró s tanképesítő bizottság h. elnöknek stl>. 80 K alapítványát, valamint hálás gyermekei­nek 50 K-ás adományát köszönettel veszi, úgy­szintén a tanítóképezdei tanári testület szintén kegyeletes érzelemről tanúskodó 70 K-ás ado­mányát, s a most már 200 K, azaz kettőszáz koronás alapítványt b. e. Adám Gerzson alapító­levele értelmében kezeltetni rendeli, a tanító­képezdei tanári kar által. Egyéb intézkedés szüksége fenn nem forogván, az Adám Gerzson alapítványra vonatkozó iratok egy példánya az egyházker. levéltárába tétetik, egy példánya — a jelen jegyzőkönyvi pont kapcsán — a ft. és nmgú konventhez fölterjesztetik ft. püspök úr útján, a harmadik példány a helyi fentartó testületnél maradván. 1IÍ8. AZ egyházkerületi népoktatásügyi bizottság bemutatja általános jelentését a nagykőrösi dunamelléki ev. ref. tanítóképezdéről, a mint következik:

Next

/
Thumbnails
Contents