Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

206 HMi szeptember 25-én. — e. b. ü. 3. í. 5. A képezdei igazgatótanácsot utasítja, hogy a helyettes rajztanári tanszékre a pályázatot azonnal kihirdesse és középiskolai rajztanításra képesítéssel biró tanárral az állást ideiglenesen már az 1906/7. iskolai évre töltse be. 134. A nagykőrösi egyháztanács 1906 szept. 2-án tartott ülésében — Dobay László tanítóképezdei torna­tanár azon kérelme folytán, hogy neki az új tanterv életbeléptetése következtében a tornát hetenként nem 2 (kettő), hanem 8 (nyolcz) órán kell tanítania, ezért lizetése az eddig élvezett 100 (egyszáz) koronáról 640 (hatszáznegyven) koronára emeltessék — a tanító­képezdei tornatanár fizetését 400 (négyszáz) koronában állapította meg, olyformán, hogy ennek felét a nagy­kőrösi egyház, másik felét pedig a dunamelléki egyház­kerület viselje. Ezen határozatát a nagykőrösi egyház ide felterjesztvén, közgyűlés a számszék jogügyi és gazdaság­ügyi egyesített bizottságok meghallgatása után az érvényben levő szerződésből kifolyólag (1871. évi Eker. jk. 170. sz. 1. b. ii. 59. lap) a torna­tanítás ellátására — így a tornatanár fizetésé­nek kiszolgáltatására is — a nagykőrösi egy­házat kötelezi. 135. Olvastatott az egyházker. népoktatásügyi bizottságnak iskolakönyvek approbáltatása tárgyában kelt eme jelentése: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! I. Az egyetemi nyomda igazgatósága 1906 jul. 30-án 3918. sz. megkeresésében azt kéri ft. és mlgos Püspök úr­tól, hogy az állami új tantervnek megfelelőleg átdolgozta­tott tankönyvei egyházkerületünk népiskoláiban is használ­tathassanak. Az egyházker. népoktatásügyi bizottság elsőben is megjegyzi, hogy királyilag szentesített egyházi törvényeink

Next

/
Thumbnails
Contents