Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

102 1!M)6 szeptember 2'.-én. — SÍK de meg a lelkészszel és tanítóval is folytonosan torzsal­kodnak. Az egyházmegye felkérte már főtiszteletü püspök urat, hogy pásztori levél által intse meg őket s különösen ajánlja figyelmükbe, hogy derék tanítójukat megbecsüljék. 3. Jankovce 110 lélekkel. Sok baja van az ág. evang. egyházzal, régóta pörösködnek. 4. Vinkoveci és Bród vasúti iskoláik révén tartoznak bele a missióba. A lelkész csak ritkán toborozhat itt össze annyi hivet, hogy istentiszteletet is tarthasson. Hetenként kétszer eljár mindkét helyre vallástanítás czéljából. Vrlpoje, Trujani, Séd és Berkaszó vidéke kisebb né­pességű pontok, rendesen látogaitatnak. 5. Vukovár 234 lélekkel. A szunnyadóban levő vallási érzületet itt fölvillanyozta ez évben a körülmény, hogy most már rendes pra?orans tanítója van. Az istentisztele­tek népesek, különösen, ha miss. lelkész jelen van, zsúfo­lásig megtelik a templom. Antal Gábor úr ő méltósága segélyezése által uj iskolatermet építtetett s azt a kor igényeinek megfelelően rendezte be. A régi iskolahelyiséggel pedig kibővítette a szeretetházat, mely most már 17 gyermeket tanít, nevel s ment meg az egyház s a magyarság számára. Az elmúlt karácsonykor is megtartatott nemcsak a szeretetház növendékeinek, hanem az összes iskolakötele­zettek megajándékozásával a karácsonyfa ünnepély s né­hány lelkes - adakozó, különösen úrnők jószívűségének köszönhető, hogy a szegény gyermekek kivétel nélkül téli ruhával elláttattak. Az imaházban most már szép orgonaszó méllett di­csérik az Istent s a hívek valósággal vetekednek egymás­sal az imaház berendezésének feldíszítésén. A vukovári magyar iskolába ez évben beiratkozott 65 gyermek. Ezek közül róm. katk. 37, ág. ev. 1, ev. ref. 26. és izr. 1. Nemzetiség szerint 45 magyar, 16 horvát és 4 német. A szeretetház népessége 1904-ben 11, 1905-ben 12, 1906-ban, tehát a jelen isk. évben pedig 15, még pedig 10 fiu s 5 leánygyermek. 1906 julius végén az egyházi vagyonmérleg a követ­kező volt:

Next

/
Thumbnails
Contents