Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.
1905. szeptember 20.
Í905 szeptember 20-án. — 36. 43 30. Olvastatott a theol. akadémia választmányának 1905 junius hó 17-én megtartott üléséről szóló kővetkező jegyzőkönyv: 1. Hamar István igazgató jelentést tesz az év végi kollokviumok és vizsgálatok eredményeiről, a melyek szerint az intézet 76 növendéke közül 49 sikerrel végezte tanfolyamát; 27 növendék azonban nem jött rendbe kollokviumaival és vizsgálataival. E 27 növendék közül igazoltan beteg volt 3, exmittálva volt 12, egészen indokolatlanul maradt el 12. A tanári kar az elmaradottakat illetőleg azt javasolja, hogy engedtessék meg nekik a jövő iskolai év elején a pótló kollokválás és vizsgálattétel. Hogy azonban a kollokviumok és a vizsgálatok körül mutatkozó rendetlenségnek elvégre vége vettessék, a főtiszt, theol. választmány folyó évi február 3-diki ülése felhivásából is kifolyólag, a következő javaslatokat terjeszti elő a tanári kar: «A tanulmányi rend 27-dik §-ának alapján utasíttassék a tanári kar, hogy minden iskolai félév elején, a tantárgyak természete szerint, állapítsa meg a kérdező (censura) órákat. A mely növendék a kérdező órán meg nem jelenik vagy készületlennek találtatik: a következő hónapra konviktusi segélyétől megfosztatik. A mely növendék karácsonyig, illetve húsvétig, illetve pünkösdig egyszer sem czenzuráz, a konviktusi jótéteményen kívül a legáczió jótéteményétől is megfosztatik. A további mulasztás a bennlakásból való kizáratást is maga után vonja. A ki pedig a félévi kollokviumokat és vizsgálatokat elmulasztja, csak a tanári széktől nyert s indokolt kérelemre adható engedélylyel állhat pótló kollokviumra és vizsgálatra, úgy azonban, hogy az összes intézeti jótéteményektől való megfosztatáson kívül, minden egyes tantárgy pótló-kollokviumáért öt koronát köteles fizetni, a mely összeg az ifjúsági önsegélyző-egyesület javára fordítandó. Ha a félévi kollokviumaival és vizsgálatával elmaradt növendék exmissiában volt: abból azonnal visszahívandó.* A választmány nagy sajnálattal veszi tudomásul a növendékek tömeges elmaradását. A tanári kar előterjesztésére megengedi, hogy az elmaradottak a jövő iskolai év elején, a tanári kar és