Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.
1905. szeptember 20.
16 1905 szeptember "20-án. — .35. tevén magát a gyülekezet előtt, a kit szolgált. És eszmetársulásnál fogva legyen szabad megemlékeznem a tiszántúli egyházkerület halottjáról, kit Hegyi Mihályné. Jósa Eufrosinának neveztek. Személy szerint nem ismertük, de ismertük hitből való cselekedeteit, szeretetének messzeható sugárzását, jóltevésben fáradhatatlan kezeit. Fáradhatatlanok bizonynyal, mert lekötözötten is munkálkodnak és építik anyaszentegyházunk falait. És még egy halottunk, a kinek lelke és munkája élni fog, míg a magyar református egyház él. A Károli Gáspár, a Szenczi Molnár Albert, a Kálvin kortársa: Theodorus Béza. A huggonottáknál ma-holnap feledésbe megy már, mi emlékezzünk meg zsoltáraink költőjéről, s köszönjük meg a külsősomogyi egyházmegye gondnokának. hogy őtet halála 3 százados évfordulóján eszünkbe juttatta. Most az élőkről szólok, kik az ez évben üresen maradt űrállomásokat elfoglalták, elődeik palástját vállaikra vették. Kármán József Új-Verbász szeretetben hív, hitében munkás, jótékonyságában példás lelkipásztorát ez idén betöltött 50 éves szolgálatában fényesen ünnepelte gyülekezete, tisztelői nagy serege; s ünnepe fényét emelte a legmagasabb királyi kegyelem megnyilatkozása, mely őtet arany érdemkereszttel tüntette ki. Az ünnepeltet én is illőnek tartottam kerületünk nevében egy üdvözlő levélben megköszönteni, hogy szálljon mitőlünk is egy üdvözlő szózat feléje. Egy jubiláns lelkészt némi licencziával méltán nevezhetünk új lelkésznek s nyithatom meg nevével az új lelkészek névsorát, kiket következő sorrendben mutatok be: Ujsóvé Tóth Józsefet, Magyar-Mecske Szalav Antalt, NyugatSzenterzsébet Bakonyi Jánost, Bogdása SZÍVÓS Károlyt. Tengőd Bocsor Lajost, Nagy-Székely Moór Jakabot, Magyar-GyönkKósa Ferenczet, Budapest Szabó Aladárt. Budapesti német leáwjegyház BiberauerBichardot bethesdai kórházához. Örkény Makay Lajost, Szada Mátis Már-