Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.

1905. szeptember 20.

1905 szeptember 22-én. — 62. könyvei közüi azon művek, a melyek a mi ref. felekezeti iskoláink szelleméhez a legjob­ban illenek, válogattassanak össze egy megyei vagy kerületi bizottság által s ezen bizott­ság könyvjegyzéke szerint történjék azután a megrendelés. A kecskeméti egyházmegye: Felhivatnak az iskola fenntartó testületek, hogy ifjúsági egyleteket és könyvtárakat léte­sítsenek. A könyvtár szervezésénél tájékozásul, vagy a tehetősebb iskoláknak és aldozatkész iskolabarátoknak egészben való megszerzésre melegen ajánlja a közoktatásügy Miniszter által kibocsátott ifjúsági könyvárjegyzéket. Külsősomogyi egyházmegye: Tekintettel arra, hogy ez újabb megterhel­tetéssel járna sok oldalrói igénybevett szegény gyülekezettinkre; de tekintettel különösen arra. hogy fejletlen, 12 évet még be nem töltött növendékek úgy sem olvasnák azt, s ha ol­vasni akarnák, elegendő olvasmányt szolgál­tatnak nekik népiskolai olvasó és tankönyveik, melyeket a tanítók velők egész terjedelmük­ben az idő rövidsége miatt a tanulók meg­terheltetése nélkül ügy sem tudnak tanítani: azért mint felesleges és kevés, vagy semmi haszonnal nem járó, költséges intézmény fel­állítását nem látja szükségesnek. Pesti egyházmegye: A népiskolai könyvtárak felállítását az egyházmegye iskolával biró gyülekezeteinek melegen ajánlja. A solti egyházmegye : Az ifjúsági könyvtárak felállítását szük­ségesnek tartja: Feihivja azért az egyház­megye hatósága alá tartozó egyházak lelké­szeit, hogy anyagi erejükhöz mérten ezen

Next

/
Thumbnails
Contents