Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.

1905. szeptember 20.

84 1905 szeptember 21-én. — 4í. saikról szóló jegyzékeiket elfogadja, azoknak kifizetését a jelentésben foglalt összegben az illető pénztárakból kiutalványozza. 44. Olvastatott az állandó számszék következő jelentése: 1. Az 1904. évben a theol. akadémián eszközlendő átalakításokra és bútorokra az egyházkerületi közgyűlés Hamar István igazgató úr kezéhez számadás kötele­zettsége mellett 1500 koronát utalványozott. Hamar István okmányokkal teljesen felszerelt számadását be­nyújtotta, mit megvizsgálván helyesnek találtunk s ezt tudomás vétel végett bejelentjük. 2. Az 1905. évi tavaszi közgyűlés 20. sz. határo­zatával utasította a közgyűlés a számszéket, hogy a felemelt államsegélyből a vidéken lakó egyházi jegyzők, tanácsbirák és közigazgatási tisztviselők méltányos díja­zása iránt javaslatot terjeszszen elő: Ebből kifolyólag javasoljuk, hogy a felemelt államsegélyből: aj az egyházkerületi egyházi főjegyző díjazása az eddigi 294 korona helyett 600 koronában, az egyházi aljegyzők díjazása 84 korona helyett 200 (kettő száz) koronában állapíttassák meg. az 1905-ik elejétől szá­mítva : továbbá b) a vidéken lakó egyházi tanácsbirák és tiszt­viselők (jegyzők, számvevő) számára a kerületi gyűlés tartásának alkalmára, a lakásukhoz legközelebb eső állomástól Budapestig és vissza II. oszt. vasúti jegy, nemkülönben naponként 4 korona szállásbér és 8 ko­rona ellátási díj volna megállapítandó. A Budapesten lakó egyházi tanácsbirák és tiszt­viselők díjazásban nem részesülnek: c) a fentebbi a) és b) pontban felsorolt díjakat azok, a kik két minőségben működnek, csak egyszere­sen számíthatják fel. 3. A nagykőrösi egyháztanács elnökségének arra a kérvényére, melyben a tanítóképző-intézet részére az

Next

/
Thumbnails
Contents