Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.

1905. május 3.

13 1905 mcijus 3-án. — 16. 11. 18. mány által tanújelét. Ezzel azonban a legtöbb esetben végeztünk és talán egy köszönő levelen kívül ezen egyház­községekről soha nem hallottunk többé. Az, a mi munkánk­nak áldást adna, állandó testvéries érintkezés, nem volt elérhető és mi magunk sem tudtuk, hogy adományunkat különösen fontos és szükségben levő helyekre adtuk-e? mely körülmény a véletlen és tervnélküli munkálkodás érzetét kelti fel bennünk, a mit pedig az állandóan növe­kedő feladatainkra való tekintettel feltétlenül kerülnünk kell. így történt, hogy a G. A. egyletnek, mely csaknem minden nemzet fiókjával testvéries érintkezésben van, Ma­gyarország történetében és jelen feladataiban oly fontos, erőben, de küzdelmekben és szükségben is oly gazdag ev. ref. Egyházával oly kevés az érintkezése. Ez sürgetett minket Méltóságos Püspök Úr, hogy ezt a régi és mélyreható gondolatunkat Önnel, továbbá Antal, Kun és Kiss püspök urakkal, a kikhez hasonló iratot intéztünk, közöljük. Mi nem tartjuk kivihetetlennek, hogy helyenként egy az ág. ev. egyházban ismerthez hasonló szervezetű egylet az Általános Segélyegyletben létesülhessen; mi köszönettel vennénk, hogy ha, a miről sohasem hallot­tunk, egy ily szervezetű egylet fennállana vagy működésben volna. Mi határozottan állítjuk, hogy ily szervezettel a magyar ref. egyházban barátságban és testvéries érzésben tudnánk lenni és munkájában részt venni. Kiváló tisztelettel az ev. Gusztáv Adolf-egylet vezetősége Dr. Pank, elnök. Dr. Hartung, jegyző. Egyházkerületünk a Gusztáv Adolf-egylet lipcsei központi vezetőségének testvéries meg­keresését köszönettel és hasonló testvéri érzü­lettel fogadván, kijelenti, hogy tekintettel ezen vallási egyesület világszerte tapasztalt áldásos tevékenységére és a szétszórt csontok össze­szedése körül kifejtett nagy buzgóságára. ma­gyarországi ev. ref. egyetemes egyházunknak a Gusztáv Adolf-egylettel való szorosabb kap­csolatba lépését, a maga részéről melegen óhajtja és pártolja; mégis, mivel a többi egy-

Next

/
Thumbnails
Contents