Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.

1904. március 19.

76 1904 márczius 22-én. — v. ü. 9. ossza be, hogy a jelenleg rendelkezésére álló forrásokból fedezhesse azokat. Említett három miss. kör érdekeit illető­leg a missiói bizottság javasolja, miszerint ké­ressék fel Egyházkerületünk Elnöksége, for­dulna ő excellentiája a horv. slav. Bán úrhoz, azon kérelemmel, hogy ezen három missiói kört az országos költségvetésbe már 1896-óta évenként protestáns egyházi czélokra felvett 40.000 koronányi összegből állandó segélye­zésben részesítse, — az újonnan szervezett vukovári miss. körnek pedig iskolai telek meg­szerzése és iskolaépítésének megkönnyítése szempontjából egyszersmindenkorra 6000 K segélyt adományozzon oly kikötéssel azonban, hogy ez összeg csak akkor volna folyósítandó, ha az egyház felekezeti iskola felállítására jo­gosultságát megszerezte, s az építendő iskola tervrajzát és költségvetését felterjesztette, és az a hivatott közegek által megvizsgáltatott és jóvá hagyatott. Tekintettel a vukovári egyház szervez­kedési voltára és azon különleges állapotára, hogy rendes miss. lelkész még a közel jövő­ben sem biztosítható, azt javasolja a miss. bizottság, mondaná ki az egyházker. határozati­lag, hogy a banovcei missiói kör lelkésze további intézkedésig köteles az eddigi feltételek mellett a vukovári körben is a lelkészi functiók telje­sítésére s évenként legalább kétszer urvacsorá­val egybekötött isteni tisztelet tartására. Kéri egyúttal a missiói bizottság, hogy a főt. egyházkerület ez ügyekbeni határozatát a számszéki jelentés után mondaná ki. A missiói bizottság részletes és kimerítő jelentése, egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétetik s határozatot igénylő pontjai a szám-

Next

/
Thumbnails
Contents