Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.
1904. március 19.
1904 márczius 2*2-én. — E miniszteri leiratnak és a nyújtott, valamint igért államsegélynek tudomásul vételét tisztelettel ajánljuk. A január 14-én 101025/1903. szám alatt kelt miniszteri leirat. 1903. október 26-diki 61-dik számú egyházkor, közgyűlési végzésünk alapján tett felterjesztésekre érkezett válaszul. Ebben kijelenti a nmlgú miniszter úr, hogy a nagykőrösi tanítóképezdénk számára az államkincstár terhére új tanerőt, nagy sajnálatára nem nevezhet ki, mert «az intézetnek nyújtott államsegély a tanárok fizetésének méltányos kiegészítését czélozza csupán, de új tanerők kinevezésére az állam költségvetése nem nyújt fedezetet, és az ev. ref. tanítóképző-intézetek segélyezésének ilyen irányba való terelésétől— pénzügyi szempontokból—- egyelőre teljesen el kell állania.» — Ezután felsorolván a korábbi fölterjesztésekben szereplő képezdei tanerőket, — kik között Daru Mihály tanár neve nem szerepelt, — kérdésbe teszi, hogy Daru Mihály tanár kizárólagosan képezdei rendes tanár-e s erről valamint tanári javadalmairól képesítettségeiről, s korábbi működési viszonyait is illetőleg, kérdéseket tesz s fölterjesztést kiván. A nagykőrösi tanítóképezdei igazgató-tanacs és fentartó testületi elnökség 1904. márczius 14-én kelt felterjesztéseiben elsőben is arra kéri a ft. mlgos egyházkerületi közgyűlést, hogy a mult évi októberi 61. számú egyházkerületi végzés teljes értelmében tétessen még egyszer fölterjesztést a nmltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz és kérje, a miniszteri Ígéretek értelmében, az 1902. julius 8-diki egyháztanácsi fölterjesztésben feltüntetett minden képezdei tanszéknek államsegélyben részesíttetését, tekintet nélkül arra, hogy tanerőink közül valaki rendes tanár, helyettes tanár, gyakorló iskolatanító, avagy pedig tornatanító; kérje nevezetesen Daru Mihály a menynyiség- és természettudományok tanárának részére, kinek tanszéke 1902-ben is rendes tanszék volt, noha akkor helyettessel betöltve; kérje Hajdú László 39 éves gyakorló iskolai tanító részére és Dobay László tornatanár részére a mult évi októberi 64. sz. végzés alapján. Kérje végül ismét egy szükséglendő új tanszék javadalmának tanitóképezdénknél, az állami költségvetésbe föl vetéléséi. E kérelmek igazolására, valamint a Daru Mihályra vonatkozó okirato-