Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.
1904. október 1.
Í904 október 6-án. — e. b. ü. 8. 9. 259 Kálmán pozbai ref. lelkész mint panaszos által felebbezett végzését vizsgálat alá vévén, a felett következő végzés hozatott: Az első fokon eljáró bíróság által szükségesnek talált és megrendelt vizsgálat kiegészítése tárgyában hozott közbenszóló végzés ellen, nem tartozván az egyházi törvény 349. |-a szerint megjelölt felebbezhető végzések közé, felebbezésnek, helyesebben felfolyamodásnak helye nincs, a felebbezés visszautasíttatik. Az ügyiratok az egyházmegyei bírósághoz visszaküldetnek. 8. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület közigazgatási bírósága, a felső-baranyai egyházmegye közigazgatási bíróságának f. évi aug. 18-án a mindszenti és czinderi bogádi társegyházak között fenforgó vitás ügyben 10. jkvi sz. a. hozott Ítéletét, a czinden-bogádi egyház felebbezése folytán felülvizsgálván, indokainál fogva helybenhagyta. 9. Tárgyaltatott Keserű Lajos bogyiszlói lelkész és Újlaki Mór és Egri István bogyiszlói tanítóknak a solti egyházmegye közigazgatási bírósága által 1904. évi aug. 16-án 2. sz. alatt hozott Ítélet ellen beadott felebbezésük, melyben a hivatkozott Ítéletnek azon részét, mely őket mint egyházi hivatalnokokat védgát fentartási járulék fizetésére kötelezi, megváltoztatni és a lelkészi, valamint a tanítói földek után kivetett vízszabályozási évi járulék fizetésére a telektulajdonos egyházat kötelezni kérik. A hivatkozott elsőbírósági Ítélet, valamint ez ügyhöz tartozó összes iratok felolvastatván, az egyházkerületi közigazgatási bíróság a következőleg 17*