Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.

1904. október 1.

IUO'I október 6-án. — v. ü. 5. utasítja egyúttal a vagyonkezelőt, hogy az új épületnek leltárba leendő felvételét eszközölje; a régi magtárhelyiségnek istállóvá történt át­alakítására vonatkozó pótlást a leltárba vezesse be és a leégett istállót a leltárból törölje. A ha­szonbérleti szerződésben meghatározott őszi vetésnél haszonbérlő Kukorelly József által 1904. évben történt túllépés folytán követel­hető kötbért még ezúttal utoljára nem érvé­nyesíti, figyelmeztetni rendeli azonban haszon­bérlőt, hogy ha ilyen túllépés még egy ízben elő jönne, a kötbéreket nemcsak arra az esetre, hanem a múltra nézve is minden egyes esetre követeim fogja. Elrendeli, hogy a ka­taszteri térképtárból az alsószentiváni birtokot magában foglaló térkép szelvény másolat ok hi­teles alakban beszereztessenek s az erre szük­séges költségek az elnökség által utalványoz­tathassanak. Fejérmegye államépítészeti hiva­tala által előterjesztett kérelem folytán enge­délyezi, hogy az alsószentiváni birtok mellett elvonuló czecze-dunaföldvári törvényhatósági kőúton összegyülemlő sár és por az egyház­kerület tulajdonát képező árkon túl lévő árok­partra hordattathassék azon feltétel mellett, hogy a tulajdonos egyházkerület illetve haszon­bérlője ezen törmeléket és sarat szétteríttetni és elhordatni mindenkor jogosult és hogy úgy a kérelem mint a beleegyezés az utak törzs­könyvébe szórói-szóra beleiktattassék. Thassy Árpád volt haszonbérlő által az átruházási szerződés megkötésekor bemutatott 8000 kor. óvadéka kiadására nézve előterjesztett kérel­met nem teljesíti, a tett ajánlatot el nem fo­gadja. hanem idevonatkozólag az 1901. évi október hó 21-én v. ü. jkv. 7. pont alatt hozott határozatát továbbra is fentartja. A jelentés

Next

/
Thumbnails
Contents