Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.

1904. március 19.

J9tí /i márczius 19-én. — 9. 39 az egyházközségnek 1898. évre, nemkülönben a beje­lentés évére szóló költségvetése is. 6. A levonható kiadásokban beállott változás, ille­tőleg a bejelentés évében fennálló tényleges állapot a 3. pontban mondottak szerint és az ottani bizonyítékon egyúttal igazolandó. Midőn ezen elvi határozatommal az 1898. évi XIV. t.-ez. keretében a lelkészek és egyházak anyagi boldo­gulásának lendületet adok, számítok Méltóságod oly irányú közreműködésére, melynek segélyével az állam­pénztár indokolatlan megterhelése kikerülhető lesz. Budapesten. 1903. évi november hó 28-án. Berzeviczy.» Tisztelettel kérjük főtiszteletű Méltóságodat, hogy e »leiratot tudomásúl venni, annak ezeket a többszörösített példányait kizárólag hivatalos ezélra használni s a szük­séges további lépések megtételéről saját egyházkerülete kongruabizottsága útján intézkedni méltóztassék. Kiváló tisztelettel Miskolczon és Budapesten, 1903. évi deczember 31. Az ev. ref. egyetemes konvent elnöksége. A közölt miniszteri leirat, mely esperes urak útján már köröztetett, miheztartás végett itt is közöltetik. 32. Olvastatott a horvát kir. kormány következő átirata: Másolat 21010/1903. sz. A kir. megyei hatóságnak Yukovárott. Mivel ezen megye területén néhány vitás eset for­dult elő más vallásfelekezetű gyermekeknek a felekezeti iskolába való felvétele tekintetében, ezen kir. országos kormány vallás és közoktatásügyi osztálya szükséges­nek tartja utasítani a kir. megyei hatóságot az 1888.

Next

/
Thumbnails
Contents