Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.

1904. október 1.

184 1904 október .~>-éri. — 102. 22. Páty, Tök és Vaál szórványairól a gyermekek többé-kevésbbé bejárnak az anyaegyház iskolájába. A hívek különösen sátoros ünnepek alkalmával látogatják a tem­plomot. 23. Velencze szórványaiban szokás szerint a betegek úrvacsoráztatása alkalmával tart a lelkész rövid lelki gyakor­latot s hiterősítő füzeteket osztván ki közöttük s az anya­egyház iskolájába bejáró gyermekek közt. Ezen egyházak közül az 1—8. szám alattiak kerületi vagy konventi segélyben; a 9—16-ig úti átalányban; a 16—23-ig semmiben sem részesültek. Tizenkét egyház missiói működéséről nem adott be jelentést, s így csakis azon egyházakra vonatkozólag tehe­tünk jelentést, előterjesztést, a melyek jelentéseiket beadták. Ezek pedig a következők: Czegléd. Ennek a szó szoros értelmében szórványai nincsenek. Az 58 ezer kat. hold területen a belterjesebb gazdálkodás végett tanyarendszer van, de a gazdálkodó közönség az év nagyobb részét a városban tölti, gyerme­keit itt taníttatja. A kik, mégis, leginkább cselédek, állandóan tanyán laknak, ezeknek gyermekei a város által íentartott tanyai iskolákba járnak, a hol vagy az ott levő ref. tanító, vagy a közeli városból kijáró részesíti hetenkint egyszer vallás­oktatásban. Hol ref. családok tömegesen laknak, a téli hónapokban, vasárnaponkint az iskolateremben a tanítók a lelkész által kijelölt prédikáczióval isteni tiszteletet tartanak; évente 2—3-szor a lelkész úrvacsorát oszt. Óhajtandó lenne ugyan, tekintettel a nagy területre, teljesen a tanyák gondozása végett egy segédlelkészi állás szervezése, de a fedezet hiányában folyton halasztást szenved. Izsák. Jelentése szerint egy szórványa van: Páhi. E három részből álló községben, legtöbb ref. a csengődi részben lakik, kik az ág. hitvallásúakkal együtt iskolai czélra már házat is vettek s tanítói fizetésül 500 korona A kecskeméti missió.

Next

/
Thumbnails
Contents