Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.
1904. október 1.
1904 október 4-én. — 34. 93 10. Igazgató előterjeszti az intézet jelesen végzett két növendékének: Ágoston Sándornak és Somogyi Zoltánnak az iránt benyújtott kérvényét, hogy külföldi tanulmányútokra a Csontos-alapból 200—200 korona utalványoztassék. A tanári kar ajánló felterjesztésére a választmány a kérelmet teljesíthetőnek tartja és kéri a ft. egyh. ker. közgyűléstől a kért 200—200 korona kiutalványozását; kötelességükké tevén folyamodóknak, hogy külföldön töltött tanulmányaikról szóló bizonyítványaikat a theol. igazgatóhoz bemutassák. 11. Igazgató bejelenti, hogy Kovács Gyula fővárosi hivatalnok kérelmét az iránt, hogy érettségi bizonyítványa alapján egy év alatt végezhesse el a theologiát és tehessen lelkészképesítő vizsgálatokat, a tanári kar, mint törvénybe ütközőt, elutasította. Tudomásul szolgál. 12. Igazgató jelenti, hogy a választmány utasítása alapján megtárgyalta püspök úrral a theologiai alap- és lelkészképesítő-vizsgálati dolgozatok beadási határidejének és megbirálásuk módjának kérdését, — s abban állapodott meg, hogy az eddigi május 15-diki határidő hagyassék meg továbbra is; a dolgozatok megbirálása módja azonban akként módosíttassék, hogy a dolgozatok szakok szerint küldessenek meg a vizsgáló-bizottság egyes tagjaihoz, a szerint, a mint egy vagy más szakba vágó dolgozatok megbirálására hajlandók. — úgy azonban, hogy a gyakorlati theologia köréből való elméleti dolgozatok és a predikácziók, mivel ezekre együtt jár egy osztályzat, mindig ugyanazon bírálóknak adassanak ki. A megállapodást a választmány tudomásul veszi; de mivel szükségesnek látja, hogy a vizsgálati dolgozatok megbirálása minél szélesebb körű legyen, azt a javaslatot terjeszti a ft. egyh. ker. közgyűlés elé, hogy az alap- és a lelkészképesítő-vizsgálati bizottságokat póttagokkal kiegészíteni méltóztassék. A póttagok a dolgozatokra vonatkozó bírálataikat, írásba foglalva, a vizsgálatok terminusai előtt nyolcz nappal küld-