Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.

1904. október 1.

54 \90'i október 3-án. — 27. Kunszentmiklós, midőn az őszi és tavaszi hónapok­ban minden nap, vasárnapokon pedig egész éven át tem­plomba vitte a növendékeket. Vasárnapokon isteni tisztelet előtt az összes növendékek a templomi énekekben gyako­roltattak; a leczkéket, mint Gyönkön, minden nap imával kezdették és végezték. Többet is tettek egyes gymnasiumaink a vallásos szel­lem és felekezeti öntudat fejlesztésére és ébren tartására. Confirmált ifjak egyesülete állott fenn a budapesti és a körösi főgymnasiumokban; a reformatio évfordulóját megünnepelték a budapesti, halasi, kecskeméti (együtt a jogakadémiával), nagykőrösi (a tanítóképzővel együtt) és gyönki gymnasiumok. Az angol bibliaterjesztö társulat 100 éves évforduló­járól külön megemlékeztek a halasi és nagykőrösi gymna­siumok; a kecskeméti növendékeit az egyházban tartott ünnepélyre vezette. A vallás-erkölcsi érzület fejlesztésére irányzott törek­vés eredménye volt, hogy az erkölcsi állapot összes isko­láinkban kielégítő volt. Karöltve járt a vallásos neveléssel a hazafias nevelés. Intézeteink minden kínálkozó alkalmat megragadtak, hogy az ifjúság hazafias érzületét ébren tartsák és fejleszszék. A lefoLyt évben ily alkalmak voltak: Deák Ferencz születésének századik, Rákóczi Ferencz szabadságharczá­nak kétszázadik évfordulója, az október 6-iki nemzeti gyász, a márczius 15. és április 11-iki évfordulók. Gymnasiumaink ifjúsága, mint fentebb a tanulmányi eredmény kimutatásánál láttuk, elég tisztességes eredmény­nyel tanulta a kötelezett iskolai tantárgyakat. E mellett tudott időt szakítani arra is, hogy részint az iskolában szerzett, főleg irodalmi ismeretekben magát egyéni hajla­mainak megfelelő irányban tovább képezze, részint maj­dan a társadalomban szükséges ügyességek megszerzésére előkészítse. Ily czélból fennállott: 1. A budapesti főgymnasiumban: a) Ifjúsági önképző­kör; b) Confirmált ifjak egyesülete; c) Ifjúsági énekkar; d) Ifjúsági zenekar.

Next

/
Thumbnails
Contents