Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.
1904. március 20.
42 tagjait, megóvni azokat az elzülléstől, elcsábbíttatástól; jöjjön bár az akár a társadalmi veszélyekből, akár más felekezetek terjeszkedési vágyából. Egy napról-napra, az ösmeretlen, hullámzó sokaság süppedékes talaján kell őrt állanunk: hitünkkel, buzgóságunkkal, felette csekély anyagi eszközökkel, védeni, felvilágosítani, a támadásokat visszaszorítani, a gyengéket megerősíteni és az evangeliám fáklyáját magasan lobogtatni. Nem panaszképen mondjuk el nehéz feladatunkat, büszkék vagyunk erre; mert a nehézségek edzik erőinket, kitartásunkat, éberségünket, ambitiónkat. De kérjük a püspök urat, legyen tanuja munkálkodásunknak, támogatója erőfeszítésünknek. Nem félelemből kérjük segítségét, ilyent nem ösmerünk, nem felváltatni akarunk őrállásunkban, azt ott nem hagyjuk, de bölcs tanácsából és illetékes helyen való védelméből; több erőt és több eszközt akarunk magunknak biztosítani feladataink minél sikeresebb teljesítésére, szabad mozgásunkban senki se feszélyezzen, de dolgunkban szívesen támogasson. Egyebet és többet nem kérünk. Mert büszkén valljuk magunkat, hitünk és egyházunk szervezete szellemében világi papoknak. Mindnyájan munkások vagyunk az úr szőllőhegyében és lelkészeinket, püspökünket előlküldjűk ugyan, de csak azért, hogy nyomon kövessük őket a munkában, nem engedünk nagy távolságot köztük és köztünk az úr szőlőjében; nem irigységből, avagy hiúságból, de azért, mert hátra maradni a hitbuzgóságban, egy lépéssel sem akarunk; engedjük őket emelkedni, de nem azért, hogy felül emelkedjenek, hanem hogy a kapavágáson utánnok nyomuljunk és velők együtt érve a hegytetőre; felüthessük ott a becsületesen elvégzett munka után üdvösségünk sátorát, melyben lakozni gyönyörűség; az Úrban. Ebben a munkában, ebben a szorgalmaskodásban,