Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.
1903. május 6. 7.
92 1903 május 1 -én. — 32. tanféléveket és a vizsgálati határidőket akként rendezze be, a mint az 1899 junius 2-án 29,283. sz. a. kiadott felsőbb rendelettel úgy a m. k. egyetemeken és jogakadémiákon, valamint az érseki és püspöki joglyceumokon már az 1899 900. tanév óta életbe van léptetve. Ezen felhívás folytán jogakadémiánk tanári kara átdolgozta a jogakadémiai szabályzatnak a tanfélév-beosztásra és a vizsgálati határidőkre vonatkozó szakaszait, de átdolgozta egyszersmind azon szakaszokat is, a melyek az eddigi tapasztalatok szerint némi átalakítást, módosítást igényeltek. Jogakadémiánk igazgatótanácsa f. évi ápril hó 9-én tartott ülésében a jogakadémia tanári karának a szabályzat átdolgozására vonatkozó javaslatát jóváhagyta és a tervbe vett módosításokat megerősítés végett a főtiszt, egyházkerületi közgyűlésnek felterjesztetni rendelte. A midőn nyert megbízatásomhoz képest a tanári karnak az igazgatótanács által jóváhagyott munkálatát a főtiszteletű közgyűlés elé beterjeszteni szerencsém van. tisztelettel kérem, hogy a jogakadémiai szabályzatnak javaslatba hozott módosításait elfogadni és megerősíteni s úgy a főtiszteletű Conventhez. mint a nm. vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz felterjeszteni méltóztassék. Kelt Kecskeméten, 1903 április 9-én. A jogakadémia igazgatótanácsa nevében és megbízásából kiváló tisztelettel Dr. Szeles József, tanácselnök. A tanügyi bizottság a jogakadémia igazgatótanácsának felterjesztése alapján a jogakadémiai szabályzatra vonatkozó módosításokat elfogadásra ajánlja; javasolja ezenfelül, hogy a nm. vallás- és közoktatásügyi minister úr 1903. évi ápril hó 3-án 11,062. sz. a. kelt rendelete értelmében, a jogakadémiai szabályzat új 52. §-aként fölvétessenek a végbizonyítványra vonatkozó következő intézkedések: 1. Azon joghallgatók részére, a kik szabályszerű tanulmányaik utolsó félévét valamely hazai tudományegyetemen vagy jogakadémián végzik be. ez a főtanintézet ad végbizonyítványt. 2. Ha valamely joghallgató a tanszakára vonatkozó