Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.

1903. május 6. 7.

84 1903 május 1-én. — 31. 32. 6. A chemidból az elméletek nehézkes rész­letezését ; az atom, molekula súlyok értelme­zését és begyakorlását, valamint a structur­chemia túlságos részletezését: az ásványtannak chemiai alapon való tárgyalását s a földtannak oly mélységes tanítását, mint tervezve van. Ellenben a Nmlgú vall. és közokt. miniszter úrnak a vallástudományok oly beosztását illető felhívásának eleget tevő vallástudomány ok tan­tervét. úgy saját tanítóképezdéink, mint az állami tanítóképezdékbe bevezettetés és foga­natosítás czéljából is, elfogadja egyházkerületi közgyűlésünk s jelen határozatát az összes ide vonatkozó ügydarabok csatolása mellett, a püspöki hivatal útján, az egyetemes tanügyi bizottság s illetőleg az egyet, konvent elé jut­tatni rendeli. 29. Olvastatott a tanügyi bizottság középiskolai szakosztályának következő jelentése: Főtiszteletú Egyházkerületi Közgyűlés! A szakosztályunkhoz utalt ügyekre vonatkozó jelen­tésünket a következőkben van szerencsénk beterjeszteni: I. «Az Orsz. Ref. Tanáregyesület" központi igazgató­sága 1902. évi október hó 18. és következő napján tartott közgyűlésünkhöz azon kérelmet intézte, hogy: «méltóztas­sék kimondani, hogy a tanári fizetési fokozatokat megszün­tetendőknek tartja s a tanári fizetések emelkedését az ötödéves korpótlék megfelelő szabályozása által kivánja a szerzett jogok sérelme nélkül rendezni». Közgyűlésünk 48. jk. számú végzése VI. czikk 2. pont­jáben e kérdést érdemleges tárgyalás előtt azzal tette le az egyes iskolák fentartó testületeihez, hogy jelentéseiket azon közgyűlésre terjeszszék be. A jelentések —a gyönki gymnasium kivételével, mely­nek fentartó testülete az ősz óta ülést nem tartott — a többi gymnasiumok fentartó testületeitől beküldettek, jelez­vén, hogy annál készségesebben elfogadják a felvetett elvet,

Next

/
Thumbnails
Contents