Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.

1903. május 6. 7.

48 1903 május 7-én. — 26'. ben Kecskemét, Felsö-Baranya és Pest, a próbaszónoklatot, bizonyos korlátok között, megengedhetőnek tartják. Bizottságunk is, tekintetbe véve, hogy ez az engedmény más egyházakban, a tapasztalat sze­rint jól bevált és sem a lelkészi tekintély leala­csonyítására, sem a mostani rendszer mellett tapasztalható visszaélésekre nem vezetett; tekin­tetbe véve továbbá a választógyülekezetnek azon eminens érdekét, hogy leendő lelkipásztorának megismerésére neki mód és alkalom adassék: a régi időben is dívott próbaszónoklást visszaállí­tandónak tartja olykép, hogy a pályázók közül azok, kiknek bemutatkozását a gyülekezet óhajtja, az esperes által kitűzendő vasárnapon, szabato­san körülírt ellenőrzés mellett, megjelenhetnek és isteni tiszteletet végezhetnek. 221. §. Az előző szakasz módosítása folytán felesle­gessé válván, a bizottság azt kihagyandónak véleményezi. 222. §-t a pesti és solti egyházmegye kihagyandónak véleményezi. A mi véleményünk szerint is, ha már a próbaszónoklás megengedve lesz, a pályázónak a megüresült egyházban megjelenése vagy épen ott működése nem hogy nem gátolandó, sőt in­kább az alkalmas egyének odarendelése, a gyü­lekezet érdekéből egyenesen kívánatos lenne. E §. tehát ily értelemben alakítandó át. 231. §. második bekezdéséből, a kecskeméti javaslat szerint a dőlt betűvel szedett részeket e bizottság is törölni javasolja. 235. §. második bekezdése, mely egy szükségtelen és felesleges intézkedést tartalmaz, teljesen kihagyható, s ez esetben a követ­kező bekezdés első szava: «máskülönben* is mellőzendő.

Next

/
Thumbnails
Contents