Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.
1903. október 24.
292 1903 október 27-én. — v. ú. 6. főiskola részéről érvényesített állásponttal, még pedig abban a pontban, hogy a főiskola szerint a Roboz-féle baracskai ingatlanoknak c<ak fele része tekintendő alapítványi vagyonnak. másik felét a főiskola a Dienes Lidia kötelesrésze fejében kifizetett 120.000 koronával szabad tulajdonként megszerezte. A kurini ítélet ellenben akként döntött, hogy az egész ingatlan alapítványi vagyon, de joga van a főiskolának a kifizetett 160.000 korona törvényes kamatait a jövedelemből előzetesen levonni, esetleg a vagyonból a tőkét is letörleszteni. A többi iteleti rendelkezések azonban lényegükben teljesen megfelelnek a főiskola álláspontjának, vagyis, hogy a fentemlített kamatok levonása után fenmaradó jövedelem felerészének keretén belül lesznek az illetékes egyházi hatóság által az igényjogosultak jelentkezésére a szükséges előfeltételek fenforgása esetén megfelelő ösztöndíjak kiutalványozandók. Az ügynek ily módon való eldöntése lehetővé teszi az örökhagyó nemes czéljainak és szándékainak megvalósítását és tiszteletben tartja az egyháznak a protestáns alapítványok és ösztöndíjak tekintetében az 1790 91. évi törvényben biztosított kezelési és intézési jogát. II. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Az egyházkerület ügyeiben az elmúlt évre vonatkozó ügyészi jelentésemet előterjesztvén, újból csak arra mutathatok rá — úgy mint azt már évek óta tehettem. — hogy az egyházkerületnek perei nincsenek, az ügyek simán és peres komplikácziók nélkül folynak és az ügyészi működés ez évben is a felmerülő esetekben adott jogi véleményekre és indítványokra szorítkozott. Felmerült azonban a perenkívüli közbenjárás szüksége Babádi Sándor hagyatéka ügyében, a kinek elhalálozása folytán a néhai Madas Károly állal az egyházkerületnek mint utóhagyományosnak hagyott, Sári községhez tartozó alsó- és felsőbesnyöi pusztákra az egyházkerület utóhagyományosi joga feltétlenné vált és megnyílt. Ez ügyben közbenjártam az ingatlanok birtokba vétele ügyében és a budapesti VIII—X. kerületi kir. járásbíróságnál megtettem