Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.
1903. október 24.
254 1008 október 28-án. — 115. vetkezet tagjai sorába való belépést vonja maga után és így a tagok a biztosítási díj kétszeresének befizetésére is kötelezhetők veszteség esetén. Fontos körülmény az is. hogy e szövetkezet még csupán két év óta működik és így legalább tapasztalati alapon még nem állapítható meg. hogy számításai megbizhatók-e s hogy magának az intézetnek existentiája szilárd alapokon nyugszik-e. Továbbá a Gazdák Szövetkezete a nagy koczkázattal járó jégbiztosítással is foglalkozik, a mi ilyen kezdő intézetnél esetleg annak megrendítésére is vezethet. Az elmúlt üzleti évben kiadott 4% visszatérítés igen csekély és az intézet megerősödéseig nagyobb mértékben nem is emelkedhetik. Rendkívüli óvatossággal kell eljárni az egyházkerületnek akkor, midőn összes egyházi épületeit egyetlenegy biztosító társaságra bizza és sorsához köti. A határozathozatalnál nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy az egyházkerületnek négy megyéje már az Első Magyarnál biztosít, hogy az egyházmegyék többsége a mellett foglalt állást, hogy ennek az intézetnek ajánlata a legolcsóbb, hogy vagyoni viszonyai, mint közismeretű dolog, annyira meg vannak erősödve, hogy a biztosító félre az elérhető legnagyobb garantiát nyújtják. Mindezeknél fogva előadó saját egyéni véleményes javaslataként az Első Magyar Általános Biztosító-Társaság ajánlatát ajánlja elfogadásra. Ezek után a tűzkár-biztosító bizottság véleményes javaslataként, arra az esetre, ha az egyházkerületi közgyűlés a biztosító-társaságot, a melylyel a szerződés megkötendő lesz. kijelölné, a következő határozati javaslatot ajánlja elfogadásra: Utasíttatik az egyházkerületi tűzkárbiztosítási bizottság és annak előadója, hogy a kijelölendő biztosító-intézettel a biztosítási feltételeket pontosan és szabatosan meghatározó általános szerződést kössön, a melyek alapján