Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.
1903. október 24.
219 1903 október 21-én. — 12. 13. 14. 15. A 4. és 5. pontban foglalt javaslatokat a közgyűlés a számszéknek adja ki véleményezés végett, azzal az utasítással, hogy jelentését még a jelen gyűlés folyamán terjeszsze be. A 10. pont alatt foglalt tanárkari véleményes javaslat indítványai, a választmány módosításával elfogadtatnak és határozatokká emeltetnek. A 11. pontban foglalt tanárkari felterjesztést, illetőleg kimondja a közgyűlés, hogy a tanárok javadalmazásának ügyét lelkén viseli, de ama határok között, a melyeket az egyh. ker. anyagi viszonyai állítanak fel. A választmány javaslatát elfogadja, kijelentésével annak, hogy ezzel a fizetésjavítást illetőleg még elvi álláspontot nem foglalt el. A 16. pontot illetőleg a közgyűlés Szigeti József kérelmét elutasítja és a tanári kar és a választmány határozatát helybenhagyja. A jegyzőkönyv többi pontjai tudomásul vétetnek. 69. A mai ülés, az idő előre haladottsága miatt 1 óra után az elnökség által berekesztetett. Október 27-én tartott ülés. 70. Az elnökség az ülést megnyitván a mai ülés jegyzőkönyvét hitelesítő bizottság tagjaiűl Adám András gondnok és Hamar István képviselő urakat nevezi ki. 71. Olvastatott Kovács Albert e. aljegyző urnák gyzői tisztéről lemondó levele. Közgyűlés sikeretlen marasztalás után élénk