Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.

1903. október 24.

210 1903 október 20-án. — OS. 1884-ben, tehát 19 évvel ezelőtt történt, hogy a Főtiszteletű Egyházkerület a budapesti theol. akadémia tanárai fizetését, kiemelve a régebbi igen szegényes helyzetből, rendezte, az alapfizetést 3200, a lakáspénzt 1200 koronában állapítván meg. Ez a lefolyt 19 esztendő jelentőségteljes átalakulásokat hozott létre, nemcsak az állami, hanem az egyházi tisztviselők anyagi javadalmazásában is. Rendeztetett, emeltetett a népiskolai tanítók, a középiskolai tanárok fizetése, és pedig oly mértékben, hogy csaknem megkétszereződött a régebbi javadalmazás. Rendeztetett a lelkészek javadalmazása is a kongrua törvénynyel. Egyedül csak a mi javadalmazásunkban nem történt semmi változás, azonkívül, hogy 1890-ben az alapfizetéshez öt ízbeli 300—300 koronás korpótlék kapcsoltatott. Tanítóink, tanáraink és lelkészeink javadalmazásának rendezése, a mienk-, nek pedig változatlanul maradása, nem keltett bennünk sem kedvetlenséget, sem irigységet; sőt szívből örvendettünk, hogy azok, a kik az Ur szőlőjében foglalatosak, akár a lelkészi, akár a tanári, avagy a tanítói pályán, megnyerik munkálkodásuknak anyagi jutalmaztatását is. Nem is állottunk elő fizetésünk újabb rendezésének kérésével; mert egyfelől jól ismertük egyházkerületünk súlyos terheit, másfelől pedig javadalmazásunk, ha nem is épen gondtalan, de tisztességes megélhetést biztosított. Az utóbbi tíz esztendő azonban elhozta reánk is a megélhetés súlyos gondjait. E tíz esztendő alatt a főváros rohamos fejlődése következtében, a lakásbérek átlag 40, az élelmiszerek átlag 50%-kal emelkedtek, s egészen természetesen vonták maguk után a családt'entartáshoz szükséges egyéb czikkek tetemes megdrágulását is. A minden téren bekövetkezett e tetemes drágulás minket is olyan helyzetbe hozott, Főtiszteletű Egyházkerületi gyűlés, a melyben nemcsak hogy azt érezzük sajnálattal, hogy a megélhetés nehéz gondja leköti, megbénítja lelkünk erőit s így részint meggátol minket hivatásunk betöltésében, részint pedig elvon attól; hanem azt is, hogyha helyzetünk elönyösebben meg nem változik, még a lelket megölő és a hivatás betöltését teljesen lehetetlenné tevő anyagi zavarok veszedelme is a fejünk fölött lebeg. E szellemi és anyagi veszedelmet kikerülni akarva, s