Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.
1903. október 24.
1903 október 24-én. — 35. 36. 85 engedélyeztessék, ez idő szerint nem teljesíthető. Az iratok az egyházmegyéhez azzal küldetnek le. hogy a mennyiben a nevezett egyházban időközben beállott viszonyoknál fogva, méltányosságot érdemlő indokokat látna fenforogni. a kérelmezett átalakulás tárgyában saját hatáskörében hozzon határozatot. 35. Olvastatott a büssüi ev. ref. egyház négy tagjának kérvénye, melyben a külső-somogyi ref. egyházmegye f. évi augusztus 20. és 24. napjain tartott közgyűlése által jkvi 10. sz. a. hozott határozatának megváltoztatása mellett a lelkészválasztást hatályon kívül helyezni kérik. A felebbezésnek tekintett kérvény visszautasíttatik, s a törvényes alapon megejtett lelkészválasztás megerősíttetik. • 36. Olvastatott a középiskolai bizottság jelentése: Fötiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Az egyházkerületünk kebelében levő gymnasiumok 1902/3-ik évi állapotáról s a re áj ok vonatkozó ügyekről van szerencsénk jelentésünket a következőkben beterjeszteni. I. A tanulmányi ügyeket illetőleg. 1. A tanulmányi rendről. Kebelbeli gymnasiumunk mindenike részesül már részint véglegesen megkötött szerződés alapján állandó (Budapest, Kecskemét, N.-Körős), részint — szerződésük máig nem levén — ideiglenes államsegélyben (Halas, Gyönk, Kunszentmiklós). Természetes és törvényes következménye ennek, hogy gymnasiumaink mindenike a revideált állami tantervet követte, némi engedménynyel a revideált konventi