Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.
1903. október 24.
1903 október 24-&n. — 10. 69 Nagyméltóságú Főgondnok Ur! Fötiszteletü Egyházkerület! Öregségtől, testi és lelki gyöngeségtől az Ur akaratából meglátogatva, már régebb óta felmerült lelkemben az a gondolat, hogy a dunamelléki ev. ref. egyházkerület püspöki állásának a Fötiszteletü Egyházkerület bizalma által 20 évvel ezelőtt reám ruházott díszét és terhét letéve, módot adhassak arra, hogy e nehéz időkben egyházunk kormányát erősebb férfiú vehesse kezébe, magam pedig csöndes nyugalomba vonulva tölthessem el földi életem mél. hátralevő napjait. E gondolat megvalósításától eddig is csak a Nagyméltóságod és a Fötiszteletü Egyházkerület részéről gyöngeségem iránt tanúsított szíves elnézés és a személyemhez való szeretetteljes ragaszkodás tartóztatott vissza De ez érzéseknek végre mégis el kell hallgatniok. látva az én naponként öregbedö gyöngeségemet, és érezve egy ily állás teljes betöltésének egyházunkra nézve már-már létkérdéssé növekedő fontosságát. Tisztelettel és teljes bizalommal kérem tehát Nagyméltóságodat és a fötiszteletü Egyházkerületet, méltóztassanak a szerény igényeimnek, de eddig viselt állásom tisztességének is megfelelő nyugdíj megadásával lehetővé tenni, hogy iáradt testem a sír nyugalma előtt is megtalálhassa a csöndes pihenést, lelkem pedig megnyugodhassék abban a gondolatban, hogy helyemet más erősebbnek, méltóbbnak engedtem át. E föld javaiból én már csak annyit kérhetek, a mi még hátralevő öreg napjaimat az anyagi gondok terhétől felmentheti. Ha Nagyméltóságod és a Fötiszteletü Egyházkerület bölcsessége és jósága az ehhez szükséges eszközöket részemre biztosítandja, a miben nem kételkedem, úgy hálával és megnyugvással mondhatom el: Bocsássanak el engem, az öreg szolgát... Még csak azt említem meg, hogy a budapesti evangélikus református egyháztanácshoz mai napon hasonló kérelmet intéztem, kérem tehát, hogy ezen két kérelmem egyidejű és egyértelmű elintézéséről gondoskodni, s engem bölcs és szeretetteljes határozatukról abban való remény-