Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.
1902. október 18.
1902 október 23-án. — v. ü. 2. 3. 4. 265 8. A mult évi egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyv 20. szám 10. alpontja alatt hozott határozata alapján a jogügyi bizottság a Munkácsy-alapítvány jövedelmének a halasi felsőbb leányiskola részére való kiadhatása tárgyában kivánt véleményét beterjeszti. E szerint tekintettel arra, hogy néhai Munkácsi Sándor örökhagyó végrendeletében vagyonának e czélra megjelölt részét egy a dunamelléki ev. ref. egyházkerületben felállítandó papi és leánvnöveldére rendelte fordíttatni, addig pedig a tőkét kamatoztatni s az egyházkerület által kezeltetni kívánta: tekintettel továbbá arra, hogy örökhagyó úgy is intézkedett, miszerint az alapítvány kamatjából vérszerinti rokonai részére időnként a növeldében egy ingyenes hely biztosíttassék; tekintettel végül arra, hogy a halasi felsőbb leányiskola az 1870. év szeptember hó 7-én hozott egyháztanácsi határozat szerint ekkor és nem a végrendelet kelte után állíttatott föl s a végrendelet által kivánt papi és tanítói leánynövelde jellegével nem bir, a jogügyi bizottság a Munkácsy-alapítvány jövedelmét rendeltetésénél fogva a halasi felsőbb leányiskola részére kiadhatónak nem tartja. A közgyűlés a jogügyi bizottság által előterjesztett véleményt elfogadja és erről a kecskeméti egyházmegye esperesét értesíttetni rendeli. 9. Dienes György felsőbb kereskedelmi iskolai tanuló a néhai Roboz Károly-féle vagyon jövedelméből részére megállapított 400 korona iskolai ösztöndíj-segélyt havonkénti 100 korona esedékességgel már folyó évi október hó 1-től kezdőelőleg évi 1200 koronára felemeltetni kéri. A közgyűlés a jog- és gazdaságügyi bizottság javaslata alapján tekintettel arra a körülményre, hogy az 1902/03. iskolai évre az ösztöndíj-segélyt már megállapította, a kérel-