Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.

1902. április 16. 17.

1902 áprü 17-én. — l'u töltését október 24-diki ülésének 75. számú végzésével elrendelte és a szavazatok felbontására bizottságot küldött ki. Ez a bizottság Szász Károly püspök úr elnöklete alatt Ádám András, Papp Károly, Petri Elek, Szilassy Aladár és Szöts Farkas bizottsági tagok közreműködésével folyó évi január :27-én bontotta föl és számította össze a beérkezett szavazatokat. Eljárásáról tisztelettel jelentjük a következőket. Beadatott összesen 309 szavazat, nem szavazott Ha­raszti (A. Baranya), Kórógy és Piskó. 49 szavazat külső borítékáról hiányzott a viaszpecsét s ezeket a bizottság érvényteleneknek nyilvánította. Érvényesnek talált a bizott­ság összesen 260 szavazatot, a melyekből általános több­séghez 131 szavazat volt szükséges. A 260 érvényes sza­vazat közül dr. Kiss Áron budai psedagogiumi igazgató 121. dr. Szeless József kecskeméti takarékpénztári igazgató 33, Benkö Gyula ügyvéd 24. Gál Ferencz törvényszéki elnök 19. Kozma László ügyvéd 13 szavazatot kapott: a többi szavazat 28 más egyén között oszlott meg. Ezek szerint általános többséget senki sem érvén el. bizottság a nyert felhatalmazás értelmében a 121 szavaza­tot nyert dr. Kiss Áron és a 33 szavazatot kapott dr. Sze­less József között szűkebb körű választást rendelt el. hatá­rozatilag kimondván, hogy a szavazatok márczius l-ig az esperesi hivatalhoz, márczius 8-ig pedig a püspöki hiva­talhoz haladéktalanúl beküldendők. A felbontott szavazatokat, további rendelkezés végett, bemutatva,-kiváló tisztelettel maradunk. Budapest. 1902 január 29. Szász Károly, Szőts Farkas, püspök, bizottsági elnök. tanácshiró, biz. jegyző. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Az 1901. évi egyházkerületi közgyűlés jegyzökönyvé­nek 75. sz. alatti határozata által egyházkerületi vil. tanács­birói szék betöltése czéljából elrendelt első szavazás nem vezetvén eredményre, dr. Kiss Áron és dr. Szeless Józset urak között szűkebb körű szavazás rendeltetett el. A má­sodízben beérkezett szavazatokat Szász Károly püspök úr elnöklete alatt Szilassy Aladár h. főgondnok. Ádám András egyházmegyei gondnok, Papp Károly egyházkerületi tanács-

Next

/
Thumbnails
Contents