Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.

1902. október 18.

170 október 22-én. — 60. minden egyebet az egyházmegyék végezzenek, s a tömeges biztosítás alapján várható hasznot is kizárólag az egyház­megyék élvezzék, a kerületnek legkisebb részesedése nél­kül. Négy egyházmegyének egyező feltétele az. hogy míg a most fennálló szerződése tart. ne kényszeríttessék a most kötendőben részt venni. Ez magától értetődik: hiszen némelyik esetben ez nem is volna károsodás nélkül esz­közölhető. Végül megemlítjük, hogy Felső-Baranya job­ban szeretné, ha az Első magyar biztosító-társasággal köt­tetnék meg az egyezség: de azért fennálló szerződésének lejárata után az újonnan kötendő egyezségtől sem tagadja meg hozzájárulását. Szóval: a hét traktus nevében meg lehet kötni az új szerződést, mert. a mint az előadottak­ból kitűnik, észrevételeik és kikötéseik nem állanak ellen­tétben az új tervezettel: valamint e hét traktus hozzájárni ahhoz is. hogy a tűzkárbiztosítás ügyében kötelező egyház­kerületi rendszabály alkottassék. -K Két év óta. mikor utolsó jelentésünket bemutattuk, megalakult a « Gazdák biztosító szövetkezete•>, «egy oly ön­segélyző társulat, melynek feladata, hogy tagjait minden nyerészkedési ezélzat kizárásával, a kölcsönösség alapján, a biztosítás különböző ágainak jótéteményében részesítse» (alapszabályainak (>. §-a.). E társulatnál nincs részvénye­sek osztaléka: a befizetett biztosítási díjakból annyit költ el, a mennyi volt a tűzkár: a többit pedig az év végén visszaadja a biztosító feleknek. Hosszú időre való lekötést sem kíván, hanem mindig csak egy évre szólót s az egész kerület hozzájárulását sem köti ki. hanem kész egy gyüle­kezettől kezdve fel az egészig az egyházkerület bármely reszletével szerződni ugyanazon feltételek mellett: tehát esetleg a hét traktussal is. bár reméljük, hogy a nyolcza­dik is hozzá fog járulni, annyival kedvezőbb a biztosítás itt. A szövetkezet tarifája az itt már bemutatott három tár­sulat mindenikénél olcsóbbnak ígérkezik s nagy előnye az is, hogy csak három osztályt csinál s a harmadikba be­foglalja a takarmányt is, a minek biztosítási díja e szerint nagyon olcsó lesz. Az 1900-iki jegyzőkönyv 231. lapján egy számítást ké­szítettünk. a mely szerint egyházkerületünknek = 4 millió

Next

/
Thumbnails
Contents