Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.

1902. október 18.

1902 október 21-én. — 55. 56'. 166 tanítói díjlevél nem létezett s mégis az 1893-ban működött vármegyei felszámító bizottság, az is kólafűtésre a gyermekek által naponként és darabonként hordott tűzifa mennyiséget 5 m. ölre becsülve, a tanítói lizetés javára értékelte, mely téves felvétel által okozója lelt annak, hogy a soós-vertikei tanítói államsegély a nmélt. vall. és közoktatásügyi minisztérium által csupán 408 koronában, vagyis 64 koro­nával kisebb összegben engedélyeztetett, vala­mint annak is, hogy az ezen hiány pótlásáért benyújtott kérelmével a folyamodó egyház ismételve elutasíttatott: mivel az iskolafentartó kisded egyház ezen hiány fedezésére sem nem képes, sem az általa kiállított s a fokozatos egvh. hatósá­gok által megerősített díjlevél szerint nem kötelezhető; de azon veszélynek sem tehető ki, hogy a 800 koronáig kellőleg ki nem egé­szített fizetésre tanítót nem kapván. 47 tan­köteles gyermeke teljesen oktatás nélkül ma­radjon : az egyházmegye végzését meleg párto­lással és azon kérelemmel terjeszti fel a nmélt. közokt. kormányhoz, hogy a korábban elutasított s teljesen indokolt kérelemnek helyt adni méltóztassék. 54. A [.-baranyai egyházmegye f. évi közgyűlése (könyvének 41. sz. alatt jelenti, hogy a most anyásított pécsi ev„ ref. egyházban, a vall. és közokt. minisztérium a lelkész kongruáját 406 kor. 70 fillérben állapította meg; s ennek alapján a pécsi lelkészi állomást a IV-ik osztályba sorozta. Helybenhagyó tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents